×

Mes naudojame slapukus, kad padėtume pagerinti LingQ. Apsilankę avetainėje Jūs sutinkate su mūsų slapukų politika.


image

Rádiószínház, 01 AZ ÚR A POKOLBAN IS ÚR -- REJTŐ JENŐ (1)

01 AZ ÚR A POKOLBAN IS ÚR -- REJTŐ JENŐ (1)

ELSŐ FEJEZET,

amelynek az a tanulsága, hogy az úr a pokolban is úr

Hasonló botrány még sohasem fordult elő Afrikában, pedig ez a földrész híres arról, hogy emberemlékezet óta a legrendkívülibb események színhelye. Az ügyből jóformán semmi sem szivárgott ki. A nyilvánosság sohasem tudta meg, a sajtó, ha kiszimatolt is valamit, őrizkedett attól, hogy tollára vegye és az afrikai legfelsőbb körök mélységesen szégyenkezve őrizték meg a titkot, az elképzelhetetlen, fantasztikus, borzalmas eseményt, amelyet én is csak fenntartással és az olvasó legmélyebb titoktartását kérve, közlök.

1937. március 7-én délután 4 és 6 között Lorimer De La Motte tábornok fogadódélutánján, a kormányzósági palotában, a legelőkelőbb katonai és polgári személyek társaságában megjelent és teljes egy óra huszonkilenc (mások szerint harminckét) percet töltött el a 143-as számú közlegény, a marokkói helyőrség első századából.

Miután az eseménnyel kapcsolatban hivatalos közlés nem történt, mindenki másképpen mesélte el és senki sem látta tisztán az ügyet. A valóság hasonlít a drágakőhöz, annyit csiszolják, mire forgalomba kerül, hogy egészen más lesz, mint amilyen eredetileg volt.

Annyi bizonyos, hogy az ügy eredete egy utász bakancsának tulajdonítható. A század az Atlasz távoli útjairól érkezett többheti menetelés után és a vétkes bakancs, mire elérte Marokkó külvárosát, igen rossz állapotban volt. Mint ahogy öreg, fáradt embernek hullani kezd a foga, úgy hullatja az öreg, fáradt bakancs is meglazult szögecseit. Nem nagy baj, a marokkói depóból kerül még bakancs és szögecs is van igen sok. De ősidők óta a pneumatik és az elhullott bakancsszög vad haragosok. Ott tiporják, marják egymást, ahol érik, olyan ellenségek, mint a kutya, meg a macska. Ezekből a harcokból általában a kis bakancsszög kerül ki győztesen.

De la Motte táborszernagy leánya, Yvonne, nem sejtve a szegecsek és pneumatikok régi viszályát, szokása szerint százas sebességgel rohant a szép marokkói országúton. A pneumatik rávetette magát a szögecsre, a szög vadul belemart ádáz ellenfelébe, egy tizedmásodpercig tartott a küzdelem, azután egy lövésszerű robajjal a gummi kiadta lelkét. Yvonne minden ügyességével igyekezett úrrá lenni a kocsin, amely nem engedelmeskedve a kormánynak, defektes jobb első kerekének irányában siklott le az útról. A leány még mindig kezelte a kormányt és nagy erőfeszítéssel kikerült egy fát, végül azonban, szerencsére már lecsökkent sebességgel, mégiscsak egy tönkbe ütközött és nagy csörömpöléssel, robajjal, megállt az autó. Yvonne fejjel a szélvédőnek röpült, de ez szilánkmentes üvegből volt és így csak elkábult kissé, miközben erős sajgás nyilalt a térdébe. Végül nagy nehezen kiszédelgett a kocsiból...

Ekkor tünt fel közelben az úriember. Az úriember éppen festett. Nem tájképet, nem csendéletet és nem is portrét. Kilométerkövet festett. Az időjárás következtében megbarnult mérföldköveket szép fehérre festette, közepükre feketével, a színehagyott szám restaurálását látta el. Időnként, mint általában a festőművészek, kissé hátrahajtotta a fejét és egyik szemét behúnyva, tenyerét élével az orrához illesztve, megelégedetten szemlélte művét, amely ugyan nem tarthatott számot arra, hogy valaha is az Uffiziben, a madridi Pradoban, vagy más jóhírű festmények számára fenntartott helyen függjön, de mint piktura, kellett, hogy értéket képviseljen a maga nemében, tekintettel a mű bírálatára hivatott Larnac káplár szigorú kritikájával együtt járó magánzárkára. A roppant zajra az úriember, aki különben légionista volt, feltekintett és így szólt: "Nono". Azután vette vödrét és ecsetét (miután kincstári tárgyak elhagyásáért haditörvényszék jár) és elindult, hogy megszemlélje a póruljárt autót.

Ekkor támolygott ki a kocsiból Yvonne. Harisnyáján vér folyt le, mert erősen megütötte a térdét.

- Bocsánat - szólt az úriember, - úgy láttam messziről, mintha defektet kapott volna. Nevem Vicomte D'Alarcone. - Kissé meghajolt, de nem tette le sem a vödröt, sem az ecsetet, úgy, hogy a leány elgyötört állapotában is kénytelen volt mosolyogni.

- Elsősorban be fogom kötözni a térdét. Ez egy idegen férfival szemben kissé frivol helyzet, viszont ha tekintetbe vesszük, hogy etikettszerűbb eljárás következtében vérveszteség, mérgezés...

- Ugyan mit fecseg annyit! Segítsen rajtam, ahogy tud.

- Meg fog történni. - A sovány, kissé gyerekes arcú fiatalember könnyedén felkapta a lányt, mielőtt az még szólni tudott volna és egy közeli fatönkre ültette. Azután meghajolt előtte, mintha tánc után leköszönne és varázsló módra váratlanul egy szép fehér selyemkendőt húzott elő zubbonyának ujjából. Enyhe parfőmszag érződött. Légionista, parfőmös selyemzsebkendővel! Igazán ritkaság. Letérdelt a lány elé, kulacsából vizet öntött a kendőre, azután rövid idő alatt kimosta és jó szorosan bekötötte a térdét.

- A fordulónál van egy kocsma, odáig kegyeskedjék elbicegni velem. Szívesen vinném, de vödröm kincstári tárgy és ha itthagyom, tán főbelőnek miatta. Hinterlandban egy vödör, a szolgálati szabályzat szerint, erkölcsileg annyit ér, mint ütközetben a fegyver. Valami lehet a dologban, mert tegnap egy szemtelen arab fejéhez vágtam a vödröt és szemmelláthatólag rendkívüli hatást gyakorolt rá. Nem rosszabb a puskatusnál. Viszont a kiömlött festéket levonják a zsoldomból. Nem gondolja, hogy ez igazságtalanság? Golyóval védekezhetünk az arabok ellen és festékkel nem? - Közben a leány mellette bicegett és a karjára támaszkodott. A vendéglőben Yvonne konyakot kapott, közben a katona betelefonált Marokkóba, hogy küldjenek ki a mademoiselleért egy bérautót és a megrongált kocsit vontassák be.

Yvonne azután elbeszélgetett a légionistával. Megtudta tőle, hogy valóban vicomte. A légióba azért lépett be, mert édesapja nem akarta felemelni évi apanázsát.

- Az öregem áldott jó ember, de kissé furcsa elveket vall. Rá akart kényszeríteni arra, hogy ne legyen ötventagú személyzetem, négy autóm, szóval, hogy az udvartartásomat csökkentsem le. Ezt nem viselhettem el. Megmondtam az öregnek, hogy akkor egyetlen fillért sem fogadok el tőle. Úgy is lett. Így kénytelen voltam a légióba beállni. Mit csináljak? Dolgozni nem állott módomban. Egy D'Alarconnak csak költeni szabad a pénzt, megkeresni nem. Családom több mint nyolcszáz éve kizárólag két dologgal foglalkozik: pazarlással, vagy katonáskodással. Miután a pazarlást el kellett vetnem, más választás nem maradt számomra, mint a katonaság. Mert ugyebár, megalázkodva visszatérni az öregemhez, igazán méltatlan dolog lett volna. Így kerültem a légióba, ahol elég kellemesen telik az idő. Különösen ma délelőtt. Egészségére. Ex!

Felhajtotta konyakját és a leányra mosolygott. Yvonne megint csak nevetett. Volt ebben az emberben valami különösen mulatságos. Amit mondott és tett, olyan valószínűtlen volt és mégis olyan természetes könnyedséggel adta elő, mintha mindez egy párisi kávéház terraszán történne és a világon a legtermészetesebb lenne.

- Bocsánat, mademoiselle, de azt hiszem, elfelejtette az előbb, hogy a bemutatkozás formasága kölcsönösen kötelező.

- Igaza van. - Előre örült, hogy most végre kihozza kissé a nyugalmából ezt a hűvös embert. - La Motte tábornok leánya vagyok.

- Ez kedves - mondta közömbösen a katona. - Úgy tudom, a tábornok kitünő lovas. Sajnos, engem most elszólít a piktura, kedvenc kilométerköveim várnak. Szeretném önt viszontlátni Mademoiselle De La Motte.

- Hogy képzeli ezt? - kérdezte a leány megrőkönyödve.

- Délutánonként ráérek takarodóig. Nem szeretném, ha kellemes ismeretségünknek vége szakadna. Remélem, kicsinyes előítéletek, szóval olyasmi, hogy ön tábornok leánya, én pedig közlegény vagyok, nem befolyásolják?

- Kérem, nekem nincsenek előítéleteim, - mondta nevetve a lány. - Holnap délután a kormányzóságon ismerkedési teát adok, legyen szerencsém. Látja, nincs előítéletem, de hiába hívom olyan helyre, ahol egy főhadnagy, vagy kapitány sem jelenhet meg és még az őrségen sem közlegény áll.

- Az én számomra csak az a fontos, hogy ön megfelelő társaságnak tart-e? Ez esetben örömmel fogadom el a meghívást.

- Őszintén megmondom: megfelelőbbnek tartom mostani társaságom legtöbb tagjánál. Én igazán szívesen látnám akár a kormányzósági teán is, ha a társadalom előítélete nem tenné a maga számára lehetetlenné, hogy megjelenjen.

- Ha ön szívesen lát, a többivel nem törődöm. Nagyon köszönöm a meghívást. Ott leszek. - Összeütötte a bokáját, miközben felemelte a vödröt és a kezével, amelyben az ecsetet tartotta, szalutált, azután elment. Yvonne jót nevetett a meghívási tréfán. Tréfának tartotta azt is, amit D'Alarcone felelt. Miközben hazafelé vitte az autó, némi melankóliával állapította meg, hogy ez a katona, életében az első férfi, aki felkeltette az érdeklődését.

*

Az ismerkedési teán, amelyet a tábornok és Yvonne adott a kormányzóságon, diplomaták, magasrangú katonák és néhány előkelő polgári személy vett részt. Az érkezőket a tábornok fogadta. A vendégek nagyrészét nem ismerte. Ilyenkor, az idény kezdetén, az újonnan áthelyezett és kinevezett attasék, törzstisztek és főfunkcionáriusok ismerkednek egymással. Négy óra felé, nyilt kipuffogóval, irtózatos lármával, hatalmas, vörös sportkocsi érkezett és egy csinos, jómegjelenésű, kifogástalanul öltözött fiatalember ugrott ki a volán mellől. A tábornok igazán mitsem sejtve fogott kezet vele és mikor meghallotta a nevét: "D'Alarcone vicomte", esze ágába se jutott érdeklődni, hogy mi keresnivalója van itt. Bizonyára valami protekciós légügyi, vagy árvízkormánybiztos. Karonfogta és néhány kedves szó után bemutatta a társaságnak. Végül odaszólt Yvonnenak, aki háttal állt egy másik csoportban:

- Bemutatom neked lányom D'Alarcone vicomte barátomat.

A leány megfordult és a rémület pillanatnyi szédülésében úgy érezte, hogy a kormányzóság kacsalábon forgó kastéllyá változott. A tábornok nyomban továbbsietett és Yvonne dermedten nézett a fiatalember mosolygó arcába.

- Megőrült?... - suttogta.

- Nincs kizárva. Hogy van?

- Kérem, azonnal menjen...

- Kidob? Úgy látszik, akkor mégis csak előitélettel viseltetik...

- Nem, nem! Sőt! Féltem magát! Hiszen ezért haditörvényszék elé állítják!

- Én is azt hiszem. De végre is a fő, hogy itt vagyok. Nem mutatna be ennek a polgármester külsejű úrnak? - és egy alacsony, kövér emberhez fordult, aki csakugyan a polgármester volt.

Mielőtt Yvonne még bármit szólhatott volna, a fiatalember elvegyült a társaságban. A lány döbbenten nézett utána. Előző napi találkozásuk óta akaratlanul is többször gondolt a fiúra és ilyenkor elszomorodott azon, hogy valószínűleg nem látja többé. Most, hogy viszontlátta, valósággal megrémült.

Ezalatt D'Alarcone pillanatok alatt a társaság központja lett. Régi párisi pletykákat mesélt ellenállhatatlan humorral, majd a francia akadémikusokat figurázta ki a Goncourt-díj odaitélése alkalmából, ahogy szemöldöküket ráncolják, peckesen járnak és végül egy kétkötetes művet találnak a legjobbnak, miután kétségtelenül beigazolták, hogy egyetlen sor sincs benne, amelyről nehéz lenne kimutatni, hogy melyik francia klasszikustól plagizálta a szerző. A kormányzó szeméből könnyek csorogtak a kacagástól, két öreg diplomata és egy féllábára sánta táborszernagy letegeződött a fiatalemberrel. Ezután D'Alarcone a zongorához ült és egy pajkos kuplét játszott Mistinguette műsorából, régi, nagy zeneszerzők modorában, amivel kolosszális hatást ért el. Később a tábornok felkérésére ő nyitotta meg a táncot a kormányzó feleségével.

A második táncnál Yvonnet kérte fel.

- Menjen el - mondta reszketve a lány.

- Takarodóig igazán ráérek.

- Miért csinálta ezt az őrültséget?

- Nem haragszik, ha megmondom? Beleszerettem magába. És ha egy hölgy meghív valahova, akit szeretek, akkor kötelességem megjelenni. Holnap hol teázunk?

- Kérem, menjen el. Nagyon, nagyon fájna, ha miattam bajba kerülne.

- Igazán jólesik, hogy ennyire aggódik értem, de ma van időm, mert Larnac káplár csak holnap nézi át bemázolt köveimet. Mikor látom legközelebb?

- Ha azonnal elmegy, megigérem, hogy nemsokára viszontlát.

- Egyetlen eset, hogy boldogan távozzam. A társaság nagyon kellemes. Csak a kormányzónéval vagyok elégedetlen. Az Atkinson parfőm, amit használ, nem valódi. Micsoda kicsinyesség ez egy kormányzó nejétől? Még ma írok a londoni nénikémnek és küldetek egy üveg valódi Atkinsont. Isten vele, kislány, most már ne legyen ideges, megyek a mérföldköveimhez.

D'Alarcone azonban nem távozott "angolosan". Ezt az eljárást udvariatlannak tartotta. Mindenkitől elköszönt. A kormányzó két kézzel szorongatta a kezét, meghívta másnapra egy uszoda felszenteléséhez, a kormányzóné partnernek kérte fel sétalovaglásaihoz. Végre Yvonne legnagyobb megkönnyebbülésére de la Motte tábornokkal beszélgetve megindult az ajtó felé. Ekkor történt a katasztrófa. A katasztrófát a kormányzó idézte elő közvetve, mert otthon felejtette a pápaszemét és elküldte érte a káplárt. Larnac káplár abban a pillanatban toppant hivatalos vigyázzba az ajtó jobboldali félfája mellé, mikor a tábornok és a fiatalember odaért. A káplár, ahogy felismerte D'Alarconet, egy pillanatra megmerevedett, mint akit gutaütés ért. A fiatalember nyomban feszes haptákba vágta magát és harsányan így szólt:

- Alázatosan jelentem káplár úrnak, kilométer hatvantól kilencvenkettőig a köveket átfestettem.

Ha azt mondom, hogy a teremben pánik tört ki, akkor enyhén írom le a hangulatot. Mindenki dermedten nézett D'Alarconera. A radványi kastélyban egykor így meredhettek az urak Bárczy Benő szép szeretőjére és titkos arájára, Kund Abigélre, midőn vadul a sebből a tőrt kiragadta és nyilt utca során táncolni, dalolni sem szégyelt. Elsőnek La Motte tábornok szólalt meg:

- Mit jelentsen ez? !

- Tábornok úr - mondta D'Alarcone vigyázzban, de nyugodtan, - a marokkói helyőrség 143-as számú közlegénye alázatosan jelentkezik.

- Káplár! Ezt az embert vasba...

- Kérem - szólalt meg Yvonne hirtelen nagy nyugalommal, - ez a közlegény a tegnapi autókarambolomnál segített rajtam és én voltam olyan bátor meghívni atyám nevében is, tehát a felelősség engem terhel.

Nagy, nagy csend volt. Olyan irtózatos nagy csend, mintha elektromosság feszítené a levegőt és nyomban robbanna valami. Az okos tábornok érezte, hogy véget kell vetni a jelenetnek. Rekedten így szólt:

- Káplár! Közlegény! Lelépni... En avant...

A káplár már ment volna, de az ifjú új vigyázzba vágta magát:

- Alázatosan jelentem, nem lenne helyes eljárás magunkkal vinni őexcellenciája pápaszemét. A beköszöntő esti órákban a kormányzó úr nélkülözné. - Néhányan nevettek. A káplár maga sem tudta, hogy jutott ki a teremből, egyáltalán nem tudta, mit csináljon, semmiféle utasítást nem kapott a fiatalemberre nézve. Annyit sejtett, hogy elfogatni nem lehet. Végül így szólt lent a kapuban:

01 AZ ÚR A POKOLBAN IS ÚR -- REJTŐ JENŐ (1) 01 THE LORD IS LORD EVEN IN HELL -- REJTŐ JENŐ (1) 01 EL SEÑOR ES SEÑOR EN EL INFIERNO -- OCULTANDO A JENŐ (1) 01 O SENHOR É O SENHOR NO INFERNO -- ESCONDENDO JENŐ (1) 01 ГОСПОДИН В АДУ - СКРЫВАЮЩИЙСЯ ДЖЕНЁ (1)

**ELSŐ FEJEZET, CHAPTER ONE

__amelynek az a tanulsága, hogy az úr a pokolban is úr__** whose lesson is that the lord is lord even in hell

Hasonló botrány még sohasem fordult elő Afrikában, pedig ez a földrész híres arról, hogy emberemlékezet óta a legrendkívülibb események színhelye. A scandal of this proportion has never happened in Africa, even though this continent is famous for being the stage for the most extraordinary events since time immemorial. Az ügyből jóformán semmi sem szivárgott ki. Almost nothing leaked out from this case. A nyilvánosság sohasem tudta meg, a sajtó, ha kiszimatolt is valamit, őrizkedett attól, hogy tollára vegye és az afrikai legfelsőbb körök mélységesen szégyenkezve őrizték meg a titkot, az elképzelhetetlen, fantasztikus, borzalmas eseményt, amelyet én is csak fenntartással és az olvasó legmélyebb titoktartását kérve, közlök. The public never found out, the press, even if it caught wind of something, hesitated to write about it, and the highest African circles kept the secret deeply ashamed, preserving the unthinkable, fantastic, dreadful event, which I will share with reservation and asking for the reader's utmost discretion.

__1937. 1937. március 7-én délután 4 és 6 között Lorimer De La Motte tábornok fogadódélutánján, a kormányzósági palotában, a legelőkelőbb katonai és polgári személyek társaságában megjelent és teljes egy óra huszonkilenc (mások szerint harminckét) percet töltött el a 143-as__ __számú közlegény, a marokkói helyőrség első századából.__ On the afternoon of March 7th, between 4 and 6 o'clock at General Lorimer De La Motte's reception at the Governor's Palace, Private 143 from the first battalion of the Moroccan garrison appeared and spent a total of one hour twenty-nine (some say thirty-two) minutes in the company of the most distinguished military and civilian persons.

Miután az eseménnyel kapcsolatban hivatalos közlés nem történt, mindenki másképpen mesélte el és senki sem látta tisztán az ügyet. Since no official statement was made about the event, everyone told it differently, and no one saw the matter clearly. A valóság hasonlít a drágakőhöz, annyit csiszolják, mire forgalomba kerül, hogy egészen más lesz, mint amilyen eredetileg volt. Reality is like a gemstone, it is polished so much before it goes into circulation that it becomes entirely different from what it originally was.

Annyi bizonyos, hogy az ügy eredete egy utász bakancsának tulajdonítható. One thing is certain - the origin of the case can be attributed to a horseshoe nail. A század az Atlasz távoli útjairól érkezett többheti menetelés után és a vétkes bakancs, mire elérte Marokkó külvárosát, igen rossz állapotban volt. The battalion arrived from the distant paths of the Atlas after several weeks of marching, and by the time the guilty nail reached the outskirts of Morocco, it was in very bad condition. Mint ahogy öreg, fáradt embernek hullani kezd a foga, úgy hullatja az öreg, fáradt bakancs is meglazult szögecseit. Just as an old, tired person starts to lose their teeth, the old, tired boot also sheds its loose nails. Nem nagy baj, a marokkói depóból kerül még bakancs és szögecs is van igen sok. Not a big problem, there are plenty of boots available in the Moroccan depot, and there are also many nails. De ősidők óta a pneumatik és az elhullott bakancsszög vad haragosok. However, the pneumatic and the fallen boot nails have been bitter enemies since ancient times. Ott tiporják, marják egymást, ahol érik, olyan ellenségek, mint a kutya, meg a macska. They trample and attack each other wherever they can, enemies like dogs and cats. Ezekből a harcokból általában a kis bakancsszög kerül ki győztesen. Generally, the little boot nail emerges victorious from these battles.

De la Motte táborszernagy leánya, Yvonne, nem sejtve a szegecsek és pneumatikok régi viszályát, szokása szerint százas sebességgel rohant a szép marokkói országúton. General De La Motte's daughter, Yvonne, unaware of the ancient feud between nails and pneumatics, was speeding along the beautiful Moroccan highway as usual. A pneumatik__ __rávetette magát a szögecsre, a szög vadul belemart ádáz ellenfelébe, egy tizedmásodpercig tartott a küzdelem, azután egy lövésszerű robajjal a gummi kiadta lelkét. The pneumatic lunged at the nail, the nail fiercely dug into its fierce opponent, a struggle lasted for a tenth of a second, then with a gunshot-like bang, the rubber gave up its ghost. Yvonne minden ügyességével igyekezett úrrá lenni a kocsin, amely nem engedelmeskedve a kormánynak, defektes jobb első kerekének irányában siklott le az útról. Yvonne tried to control the car with all her skill, but the car, disobeying the steering wheel, slid off the road towards the direction of the deflated right front wheel. A leány még mindig kezelte a kormányt és nagy erőfeszítéssel kikerült egy fát, végül azonban, szerencsére már lecsökkent sebességgel, mégiscsak egy tönkbe ütközött és nagy csörömpöléssel, robajjal, megállt az autó. Yvonne fejjel a szélvédőnek röpült, de ez szilánkmentes üvegből volt és így csak elkábult kissé, miközben erős sajgás nyilalt a térdébe. Végül nagy nehezen kiszédelgett a kocsiból...

Ekkor tünt fel közelben az úriember. Az úriember éppen festett. Nem tájképet, nem csendéletet és nem is portrét. Kilométerkövet festett. Az időjárás következtében megbarnult mérföldköveket szép fehérre festette, közepükre feketével, a színehagyott szám restaurálását látta el. Időnként, mint általában a festőművészek, kissé hátrahajtotta a fejét és egyik szemét behúnyva, tenyerét élével az orrához illesztve, megelégedetten szemlélte művét, amely ugyan nem tarthatott számot arra, hogy valaha is az Uffiziben, a madridi Pradoban, vagy más jóhírű festmények számára fenntartott helyen függjön, de mint piktura, kellett, hogy értéket képviseljen a maga nemében, tekintettel a mű bírálatára hivatott Larnac káplár szigorú kritikájával együtt járó magánzárkára. A roppant zajra az úriember, aki különben légionista volt, feltekintett és így szólt: "Nono". Azután vette vödrét és ecsetét (miután kincstári tárgyak elhagyásáért haditörvényszék jár) és elindult, hogy megszemlélje a póruljárt autót.

Ekkor támolygott ki a kocsiból Yvonne. Harisnyáján vér folyt le, mert erősen megütötte a térdét.

- Bocsánat - szólt az úriember, - úgy láttam messziről, mintha defektet kapott volna. Nevem Vicomte D'Alarcone. - Kissé meghajolt, de nem tette le sem a vödröt, sem az ecsetet, úgy, hogy a leány elgyötört állapotában is kénytelen volt mosolyogni.

- Elsősorban be fogom kötözni a térdét. Ez egy idegen férfival szemben kissé frivol helyzet, viszont ha tekintetbe vesszük, hogy etikettszerűbb eljárás következtében vérveszteség, mérgezés...

- Ugyan mit fecseg annyit! Segítsen rajtam, ahogy tud.

- Meg fog történni. - It will happen. - A sovány, kissé gyerekes arcú fiatalember könnyedén felkapta a lányt, mielőtt az még szólni tudott volna és egy közeli fatönkre ültette. - The slim, slightly childish-faced young man effortlessly picked up the girl before she could even speak and sat her on a nearby tree stump. Azután meghajolt előtte, mintha tánc után leköszönne és varázsló módra váratlanul egy szép fehér selyemkendőt húzott elő zubbonyának ujjából. Then he bowed to her as if bidding farewell after a dance, and magically pulled out a beautiful white silk handkerchief from the sleeve of his jacket. Enyhe parfőmszag érződött. A faint scent of perfume was detected. Légionista, parfőmös selyemzsebkendővel! Legionnaire, with a perfumed silk handkerchief! Igazán ritkaság. Truly a rarity. Letérdelt a lány elé, kulacsából vizet öntött a kendőre, azután rövid idő alatt kimosta és jó szorosan bekötötte a térdét. He knelt in front of the girl, poured water from his canteen onto the handkerchief, then quickly washed it and tightly tied it around her knee.

- A fordulónál van egy kocsma, odáig kegyeskedjék elbicegni velem. - There's a tavern at the crossroads, be so kind as to stroll there with me. Szívesen vinném, de vödröm kincstári tárgy és ha itthagyom, tán főbelőnek miatta. I would gladly accompany you, but my bucket is a treasury item, and if I leave it behind, I might get shot because of it. Hinterlandban egy vödör, a szolgálati szabályzat szerint, erkölcsileg annyit ér, mint ütközetben a fegyver. In the hinterland, a bucket, according to the service regulations, is morally worth as much as a weapon in battle. Valami lehet a dologban, mert tegnap egy szemtelen arab fejéhez vágtam a vödröt és szemmelláthatólag rendkívüli hatást gyakorolt rá. There might be something to it, as yesterday I hit a cheeky Arab on the head with the bucket and it visibly had an extraordinary effect on him. Nem rosszabb a puskatusnál. It's not worse than a bayonet thrust. Viszont a kiömlött festéket levonják a zsoldomból. However, the spilled paint will be deducted from my pay. Nem gondolja, hogy ez igazságtalanság? Don't you think this is unfair? Golyóval védekezhetünk az arabok ellen és festékkel nem? We can defend ourselves against the Arabs with bullets but not with paint? - Közben a leány mellette bicegett és a karjára támaszkodott. - Meanwhile, the girl walked alongside him and leaned on his arm. A vendéglőben Yvonne konyakot kapott, közben a katona betelefonált Marokkóba, hogy küldjenek ki a mademoiselleért egy bérautót és a megrongált kocsit vontassák be. In the inn, Yvonne was served cognac, while the soldier made a call to Morocco to send a rental car for the Mademoiselle and tow in the damaged car.

Yvonne azután elbeszélgetett a légionistával. Yvonne then chatted with the legionnaire. Megtudta tőle, hogy valóban vicomte. She found out from him that he was indeed a viscount. A légióba azért lépett be, mert édesapja nem akarta felemelni évi apanázsát. He joined the Legion because his father refused to increase his annual allowance.

- Az öregem áldott jó ember, de kissé furcsa elveket vall. - My old man is a blessed good man, but he holds somewhat strange principles. Rá akart kényszeríteni arra, hogy ne legyen ötventagú személyzetem, négy autóm, szóval, hogy az udvartartásomat csökkentsem le. He wanted to pressure me into reducing my fifty-member staff, four cars, in other words, downsizing my entourage. Ezt nem viselhettem el. I couldn't bear this. Megmondtam az öregnek, hogy akkor egyetlen fillért sem fogadok el tőle. I told the old man that I wouldn't accept a single penny from him. Úgy is lett. And so it was. Így kénytelen voltam a légióba beállni. So I had to join the Legion. Mit csináljak? What could I do? Dolgozni nem állott módomban. I couldn't work. Egy D'Alarconnak csak költeni szabad a pénzt, megkeresni nem. A D'Alarcons are only allowed to spend money, not to earn it. Családom több mint nyolcszáz éve kizárólag két dologgal foglalkozik: pazarlással, vagy katonáskodással. For more than eight hundred years, my family has been involved only in two things: wasting money or soldiering. Miután a pazarlást el kellett vetnem, más választás nem maradt számomra, mint a katonaság. Since I had to give up wastefulness, I had no choice but to join the military. Mert ugyebár, megalázkodva visszatérni az öregemhez, igazán méltatlan dolog lett volna. Because, you see, it would have been truly unworthy to return humiliated to my old man. Így kerültem a légióba, ahol elég kellemesen telik az idő. So I ended up in the Legion, where time passes quite pleasantly. Különösen ma délelőtt. Especially this morning. Egészségére. Cheers. Ex! To your health!

Felhajtotta konyakját és a leányra mosolygott. He raised his cognac and smiled at the girl. Yvonne megint csak nevetett. Yvonne just laughed again. Volt ebben az emberben valami különösen mulatságos. There was something especially amusing about this man. Amit mondott és tett, olyan valószínűtlen volt és mégis olyan természetes könnyedséggel adta elő, mintha mindez egy párisi kávéház terraszán történne és a világon a legtermészetesebb lenne. What he said and did was so improbable and yet delivered with such a natural ease, as if all of this were happening on a terrace in a Parisian café and were the most natural thing in the world.

- Bocsánat, mademoiselle, de azt hiszem, elfelejtette az előbb, hogy a bemutatkozás formasága kölcsönösen kötelező. - I'm sorry, mademoiselle, but I think you forgot earlier that the formality of introduction is mutually obligatory.

- Igaza van. - You are right. - Előre örült, hogy most végre kihozza kissé a nyugalmából ezt a hűvös embert. - She was looking forward to finally unsettling this cool man a little. - La Motte tábornok leánya vagyok. - I am the daughter of General La Motte.

- Ez kedves - mondta közömbösen a katona. - "That's nice," said the soldier indifferently. - Úgy tudom, a tábornok kitünő lovas. - I hear the general is an excellent horseman. Sajnos, engem most elszólít a piktura, kedvenc kilométerköveim várnak. Unfortunately, I am called by duty now, my favorite milestones are waiting. Szeretném önt viszontlátni Mademoiselle De La Motte. I would like to see you again, Mademoiselle De La Motte.

- Hogy képzeli ezt? - How do you imagine that? - kérdezte a leány megrőkönyödve. - asked the girl, astonished.

- Délutánonként ráérek takarodóig. - I have time in the afternoons until curfew. Nem szeretném, ha kellemes ismeretségünknek vége szakadna. I wouldn't want our pleasant acquaintance to end. Remélem, kicsinyes előítéletek, szóval olyasmi, hogy ön tábornok leánya, én pedig közlegény vagyok, nem befolyásolják? I hope petty prejudices, like the fact that you are a general's daughter and I am just a private, won't influence us?

- Kérem, nekem nincsenek előítéleteim, - mondta nevetve a lány. - Please, I have no prejudices," said the girl, laughing. - Holnap délután a kormányzóságon ismerkedési teát adok, legyen szerencsém. - Tomorrow afternoon I am hosting a tea party at the governor's mansion, I would be honored if you could attend. Látja, nincs előítéletem, de hiába hívom olyan helyre, ahol egy főhadnagy, vagy kapitány sem jelenhet meg és még az őrségen sem közlegény áll. You see, I have no prejudices, but even though I invite you to a place where not even a lieutenant or captain can appear, and even the guard is not a private.

- Az én számomra csak az a fontos, hogy ön megfelelő társaságnak tart-e? - For me, the important thing is whether you consider me suitable company? Ez esetben örömmel fogadom el a meghívást. In that case, I gladly accept the invitation.

- Őszintén megmondom: megfelelőbbnek tartom mostani társaságom legtöbb tagjánál. - Honestly, I find most members of my current company more suitable than you. Én igazán szívesen látnám akár a kormányzósági teán is, ha a társadalom előítélete nem tenné a maga számára lehetetlenné, hogy megjelenjen. I would truly be happy to see you at the governor's tea party, if societal prejudices didn't make it impossible for you to attend.

- Ha ön szívesen lát, a többivel nem törődöm. - If you are pleased to see me, I don't care about the others. Nagyon köszönöm a meghívást. Thank you very much for the invitation. Ott leszek. I will be there. - Összeütötte a bokáját, miközben felemelte a vödröt és a kezével, amelyben az ecsetet tartotta, szalutált, azután elment. - He twisted his ankle while lifting the bucket, saluted with the hand holding the brush, and then left. Yvonne jót nevetett a meghívási tréfán. Yvonne laughed heartily at the invitation joke. Tréfának tartotta azt is, amit D'Alarcone felelt. She also found it amusing what D'Alarcone replied. Miközben hazafelé vitte az autó, némi melankóliával állapította meg, hogy ez a katona, életében az első férfi, aki felkeltette az érdeklődését. As he drove home, he realized with some melancholy that this soldier was the first man in his life who sparked his interest.

* *

Az ismerkedési teán, amelyet a tábornok és Yvonne adott a kormányzóságon, diplomaták, magasrangú katonák és néhány előkelő polgári személy vett részt. The tea party held at the governor's palace was attended by diplomats, high-ranking military officials, and some distinguished civilians. Az érkezőket a tábornok fogadta. The guests were received by the governor. A vendégek nagyrészét nem ismerte. He did not know most of the guests. Ilyenkor, az idény kezdetén, az újonnan áthelyezett és kinevezett attasék, törzstisztek és főfunkcionáriusok ismerkednek egymással. During this time of the season, newly transferred and appointed attaches, officers, and senior officials get to know each other. Négy óra felé, nyilt kipuffogóval, irtózatos lármával, hatalmas, vörös sportkocsi érkezett és egy csinos, jómegjelenésű, kifogástalanul öltözött fiatalember ugrott ki a volán mellől. Around four o'clock, a huge, red sports car arrived with a handsome, well-dressed young man jumping out of the driver's seat amidst deafening noise and open exhaust pipes. A tábornok igazán mitsem sejtve fogott kezet vele és mikor meghallotta a nevét: "D'Alarcone __vicomte__", esze ágába se jutott érdeklődni, hogy mi keresnivalója van itt. The governor shook hands with him, completely unaware, and when he heard the name: "Viscount D'Alarcone", it never occurred to him to inquire about his presence. Bizonyára valami protekciós légügyi, vagy árvízkormánybiztos. Surely he must be an aviation or flood control commissioner. Karonfogta és néhány kedves szó után bemutatta a társaságnak. He took his arm and after a few kind words, introduced him to the company. Végül odaszólt Yvonnenak, aki háttal állt egy másik csoportban: Finally, he whispered to Yvonne, who was standing with her back to another group:

- Bemutatom neked lányom D'Alarcone vicomte barátomat. - Let me introduce my daughter to you, my friend Viscount D'Alarcone.

A leány megfordult és a rémület pillanatnyi szédülésében úgy érezte, hogy a kormányzóság kacsalábon forgó kastéllyá változott. The girl turned around and in a moment of horror felt the governor's palace turning into a shaky castle. A tábornok nyomban továbbsietett és Yvonne dermedten nézett a fiatalember mosolygó arcába. The governor quickly moved on, and Yvonne stared in shock at the young man's smiling face.

- Megőrült?... - Has he gone crazy?... - suttogta. - she whispered.

- Nincs kizárva. - It's not out of the question. Hogy van? How is that?

__-__ Kérem, azonnal menjen... - Please, go immediately...

- Kidob? - Throw him out? Úgy látszik, akkor mégis csak előitélettel viseltetik... It seems that you do have a bias after all...

- Nem, nem! - No, no! Sőt! Quite the contrary! Féltem magát! I was worried about you! Hiszen ezért haditörvényszék elé állítják! You will be brought before a court-martial for this!

- Én is azt hiszem. - I also think so. De végre is a fő, hogy itt vagyok. But in the end, what matters is that I'm here. Nem mutatna be ennek a polgármester külsejű úrnak? Would you introduce this gentleman who looks like a mayor? - és egy alacsony, kövér emberhez fordult, aki csakugyan a polgármester volt. - and turned to a short, chubby man who was indeed the mayor.

Mielőtt Yvonne még bármit szólhatott volna, a fiatalember elvegyült a társaságban. Before Yvonne could say anything, the young man mingled with the crowd. A lány döbbenten nézett utána. The girl stared after him in astonishment. Előző napi találkozásuk óta akaratlanul is többször gondolt a fiúra és ilyenkor elszomorodott azon, hogy valószínűleg nem látja többé. Since their meeting the day before, she had unintentionally thought of the boy several times and was saddened by the fact that she probably wouldn't see him again. Most, hogy viszontlátta, valósággal megrémült. Now that she had seen him again, she was truly frightened.

Ezalatt D'Alarcone pillanatok alatt a társaság központja lett. Meanwhile, D'Alarcone quickly became the center of attention in the group. Régi párisi pletykákat mesélt ellenállhatatlan humorral, majd a francia akadémikusokat figurázta ki a Goncourt-díj odaitélése alkalmából, ahogy szemöldöküket ráncolják, peckesen járnak és végül egy kétkötetes művet találnak a legjobbnak, miután kétségtelenül beigazolták, hogy egyetlen sor sincs benne, amelyről nehéz lenne kimutatni, hogy melyik francia klasszikustól plagizálta a szerző. He told old Parisian gossip with irresistible humor, then mocked the French academics at the award ceremony for the Goncourt Prize, as they furrowed their brows, walked pompously, and ultimately declared a two-volume work as the best, after undoubtedly proving that not a single line in it was difficult to trace back to which French classic the author plagiarized from. A kormányzó szeméből könnyek csorogtak a kacagástól, két öreg diplomata és egy féllábára sánta táborszernagy letegeződött a fiatalemberrel. Tears streamed from the governor's eyes from laughter, two old diplomats and a limp-legged lieutenant colonel were joking around with the young man. Ezután D'Alarcone a zongorához ült és egy pajkos kuplét játszott Mistinguette műsorából, régi, nagy zeneszerzők modorában, amivel kolosszális hatást ért el. Then D'Alarcone sat down at the piano and played a mischievous couplet from Mistinguette's show, in the style of great old composers, achieving a colossal impact. Később a tábornok felkérésére ő nyitotta meg a táncot a kormányzó feleségével. Later, at the general's request, he opened the dance with the governor's wife.

A második táncnál Yvonnet kérte fel. Yvonnet was invited to the second dance.

- Menjen el - mondta reszketve a lány. - Please leave - said the girl, trembling.

- Takarodóig igazán ráérek. - I have plenty of time until you're gone.

- Miért csinálta ezt az őrültséget? - Why did you do this madness?

- Nem haragszik, ha megmondom? - Will you be mad if I tell you? Beleszerettem magába. I fell in love with you. És ha egy hölgy meghív valahova, akit szeretek, akkor kötelességem megjelenni. And if a lady invites someone I love somewhere, it's my duty to show up. Holnap hol teázunk? Shall we have tea tomorrow?

- Kérem, menjen el. - Please, go. Nagyon, nagyon fájna, ha miattam bajba kerülne. It would really hurt if you got into trouble because of me.

- Igazán jólesik, hogy ennyire aggódik értem, de ma van időm, mert Larnac káplár csak holnap nézi át bemázolt köveimet. - It's really comforting that you are so worried about me, but I have time today because Corporal Larnac is only checking my muddy stones tomorrow. Mikor látom legközelebb? When can I see you next?

- Ha azonnal elmegy, megigérem, hogy nemsokára viszontlát. - If you leave now, I promise we'll meet again soon.

- Egyetlen eset, hogy boldogan távozzam. - The only way for me to leave happily. A társaság nagyon kellemes. The company is very pleasant. Csak a kormányzónéval vagyok elégedetlen. I am only dissatisfied with the governor's wife. Az Atkinson parfőm, amit használ, nem valódi. The Atkinson perfume he uses is not genuine. Micsoda kicsinyesség ez egy kormányzó nejétől? What pettiness from the governor's wife? Még ma írok a londoni nénikémnek és küldetek egy üveg valódi Atkinsont. I will write to my aunt in London today and send her a bottle of real Atkinson. Isten vele, kislány, most már ne legyen ideges, megyek a mérföldköveimhez. Farewell, my dear, don't be nervous anymore, I'm going to my milestones.

D'Alarcone azonban nem távozott "angolosan". However, D'Alarcone did not leave "like an Englishman". Ezt az eljárást udvariatlannak tartotta. He found this behavior impolite. Mindenkitől elköszönt. He said goodbye to everyone. A kormányzó két kézzel szorongatta a kezét, meghívta másnapra egy uszoda felszenteléséhez, a kormányzóné partnernek kérte fel sétalovaglásaihoz. The governor clasped his hands warmly, invited him to the consecration of a swimming pool the next day, and asked the governor's wife to be his partner for horseback rides. Végre Yvonne legnagyobb megkönnyebbülésére de la Motte tábornokkal beszélgetve megindult az ajtó felé. Much to Yvonne's relief, she finally started towards the door while talking to General de la Motte. Ekkor történt a katasztrófa. That's when the catastrophe happened. A katasztrófát a kormányzó idézte elő közvetve, mert otthon felejtette a pápaszemét és elküldte érte a káplárt. The catastrophe was indirectly caused by the governor, as he forgot his pince-nez at home and sent the chaplain to fetch it. Larnac káplár abban a pillanatban toppant hivatalos vigyázzba az ajtó jobboldali félfája mellé, mikor a tábornok és a fiatalember odaért. In that moment, Chaplain Larnac stepped into official attention next to the right half of the door just as the general and the young man arrived. A káplár, ahogy felismerte D'Alarconet, egy pillanatra megmerevedett, mint akit gutaütés ért. Upon recognizing D'Alarcone, the chaplain froze for a moment, as if struck by a stroke. A fiatalember nyomban feszes haptákba vágta magát és harsányan így szólt: The young man immediately stood at attention and loudly said:

- Alázatosan jelentem káplár úrnak, kilométer hatvantól kilencvenkettőig a köveket átfestettem. - I humbly report to you, sir chaplain, that I have repainted the stones from kilometer sixty to ninety-two.

Ha azt mondom, hogy a teremben pánik tört ki, akkor enyhén írom le a hangulatot. If I say that panic broke out in the room, I am understating the mood. Mindenki dermedten nézett D'Alarconera. Everyone stared at D'Alarcone in shock. A radványi kastélyban egykor így meredhettek az urak Bárczy Benő szép szeretőjére és titkos arájára, Kund Abigélre, midőn vadul a sebből a tőrt kiragadta és nyilt utca során táncolni, dalolni sem szégyelt. In the Radvány Castle, the gentlemen may have stared at Bárczy Benő's beautiful lover and secret mistress, Abigél Kund, in the same way, when she wildly drew the dagger from the wound and did not hesitate to dance and sing openly in the street. Elsőnek La Motte tábornok szólalt meg: First, General La Motte spoke up:

- Mit jelentsen ez? - What does this mean? !

- Tábornok úr - mondta D'Alarcone vigyázzban, de nyugodtan, - a marokkói helyőrség 143-as számú közlegénye alázatosan jelentkezik. - Colonel, sir - said D'Alarcone, alert but calmly, as the humble private of the Moroccan garrison, number 143, reported in.

- Káplár! - Corporal! Ezt az embert vasba... Take this man into custody...

- Kérem - szólalt meg Yvonne hirtelen nagy nyugalommal, - ez a közlegény a tegnapi autókarambolomnál segített rajtam és én voltam olyan bátor meghívni atyám nevében is, tehát a felelősség engem terhel. - Please - Yvonne suddenly spoke with great composure, - this private helped me in yesterday's car accident and I was brave enough to invite him on behalf of my father, so the responsibility is on me.

Nagy, nagy csend volt. There was a great, great silence. Olyan irtózatos nagy csend, mintha elektromosság feszítené a levegőt és nyomban robbanna valami. Such a terribly large silence, as if electricity were crackling in the air, ready to explode at any moment. Az okos tábornok érezte, hogy véget kell vetni a jelenetnek. The clever colonel felt that the scene needed to be put to an end. Rekedten így szólt: Hoarsely, he said:

- Káplár! - Corporal! Közlegény! Private! Lelépni... En avant... Dismiss... En avant...

A káplár már ment volna, de az ifjú új vigyázzba vágta magát: The corporal was about to leave, but the young man quickly snapped into attention:

- Alázatosan jelentem, nem lenne helyes eljárás magunkkal vinni őexcellenciája pápaszemét. - I humbly report, it would not be proper to take his excellency's spyglass with us. A beköszöntő esti órákban a kormányzó úr nélkülözné. The governor would miss it in the early evening hours. - Néhányan nevettek. - Some laughed. A káplár maga sem tudta, hogy jutott ki a teremből, egyáltalán nem tudta, mit csináljon, semmiféle utasítást nem kapott a fiatalemberre nézve. The corporal didn't even know how he got out of the room, he had no idea what to do, no instructions were given regarding the young man. Annyit sejtett, hogy elfogatni nem lehet. He suspected that arresting him was not an option. Végül így szólt lent a kapuban: In the end, he said at the gate: