×

Mes naudojame slapukus, kad padėtume pagerinti LingQ. Apsilankę avetainėje Jūs sutinkate su mūsų cookie policy.


image

Mirr-Murr kalandjai, Bóbice énekórát ad a kismalacnak

Bóbice énekórát ad a kismalacnak

Szép nyári délután terült az udvarra. Csend volt, a levél se rezzent, mindenki szunyókált az árnyékban. Tyúkanyó a csibéivel az eperfa alatt, Morzsa a hűvös kutyaólban, Kukoriku, a kakas a lapulevelek között, a kiscsacsiék pedig a ládában.

Egyedül Bóbice nem volt álmos. A nyúlketrec mellett üldögélt s dudorászott, énekelt szépen csendben.

Kiskacsa fürdik fekete tóban…

Egyszer csak odagurult elébe egy kismalac, leült, és hallgatta Bóbicét. Bóbice rámosolygott, és folytatta a dalt:

Anyjához készül Lengyelországba.

A kismalac fészkelődött, izgett-mozgott, hegyezte a fülét.

Szép nyári délután volt, egy légy sem zümmögött, csak Bóbice halk, ezüstös hangocskája hallatszott.

– Még egyszer! – mondta a kismalac.

– Kezdd el még egyszer!

Bóbice újra kezdte a dalt:

Kiskacsa fürdik fekete tóban…

A kismalac áhítatosan hallgatta. Bóbice befejezte a dalt.

– Most én! – mondta a kismalac.

– Jó – mondta Bóbice –, csak halkan.

A kismalac négy lábra állt, felvetette a fejét, és éktelenül elkezdett visítani:

– Uí, uí, uí!

Bóbice befogta a fülét, és rászólt a kismalacra:

– Pszt! Mindenkit felébresztesz!

A kismalac abbahagyta a visítást.

– Így nem lesz jó – mondta Bóbice.

– Taníts meg rá – kérte a kismalac. – Úgy szeretnék énekelni!

– Rendben van. De figyelj jól! – egyezett bele kegyesen Bóbice.

– Figyelek! – mondta a kismalac.

– A legfontosabb a lélegzés! – mondta Bóbice.

– Aztán helyesen kell képezni a hangot. Mikor az o betűt énekeljük, a szánkat kerekre nyitjuk. Figyelsz?

– Igen – mondta a kismalac –, a szánkat kerekre nyitjuk!

– Helyes – mondta Bóbice –, most elmondom a szövegét, aztán lalázom a dallamát.

A kismalac türelmetlenül hallgatta, leült meg felállt közben, látszott rajta, hogy szeretne már ő énekelni. Közbe is vágott:

– Tudom már! Tudom már! Most én!

– Jó – mondta Bóbice. – Akkor ahogy tanítottalak. Levegőt veszel, és ügyelsz a hangképzésre!

A kismalac négy lábra állt, felvetette a fejét, behunyta a szemét, és éktelenül elkezdett visítani:

– Uí, uí, uí, uí!

Bóbice rémülten befogta a kismalac száját, ám az nem hagyta magát félbeszakítani, tovább visított:

– Uí, uí!

A láda teteje felpattant, Paprikajancsi, Mirr-Murr és Csinnadratta dugta ki a fejét. Paprikajancsi megszólalt mérgesen:

– Ezer mennykő! Mi ez a zenebona? Mi ez a visítás?

Tyúkanyó és Morzsa rohantak oda.

– Mi az? Mi az?

A kismalac megszégyenülten, lángvörösen elhallgatott, lesunyta a fülét, és lapított. Bóbice megsajnálta.

– Ó, semmi – szólt mosolyogva. – Igazán semmi! Énekeltünk.

– Ez nem éneklés! – mondta Paprikajancsi. – Ez visítás!

– Dehogy! – szólt közbe Bóbice. – Ez az első lecke. A hangképzés. És a kismalacnak egész jó a hangja, csak még csiszolni kell – tette hozzá.

A kismalac boldogan mosolygott Bóbicére.

– Csiszolni, csiszolni! – morgott Paprikajancsi. – Ez úgy szól, mintha rozsdás baltát köszörülnének!

A kismalac mamája érkezett meg, kicsit elkésve, s lihegve kérdezte:

– Mi az? Ki bántott?

– Senki – felelte a kismalac. – Énekelni tanulok. S azt mondta Bóbice, hogy egész jó hangom van, csak még csiszolni kell.

– Az más! – felelte a mamája büszkén. – A mi családunk mindig is híres volt a jó hangjáról. Büszke vagyok rád!

S gőgösen elvonult a kismalaccal.

Paprikajancsi dühösen nézett utánuk. Aztán elkezdte:

– Uí, uí, uí!

Egész jó hangom van! Csak még csiszolni kell!

A többiek vidáman nevettek, csak Bóbice nem nevetett.

– Ne búsulj! – mondta neki Paprikajancsi. – Lesz még neked tehetségesebb, de főleg szerényebb tanítványod!


Bóbice énekórát ad a kismalacnak Bóbice gives the piglet a singing lesson

Szép nyári délután terült az udvarra. It was a nice summer afternoon in the yard. Csend volt, a levél se rezzent, mindenki szunyókált az árnyékban. There was silence, the letter didn't flinch, everyone was dozing in the shadows. Tyúkanyó a csibéivel az eperfa alatt, Morzsa a hűvös kutyaólban, Kukoriku, a kakas a lapulevelek között, a kiscsacsiék pedig a ládában. Hen with his chicks under the mulberry tree, Crumbs in the cool kennel, Corn, the rooster among the leaves, and the little ones in the chest.

Egyedül Bóbice nem volt álmos. A nyúlketrec mellett üldögélt s dudorászott, énekelt szépen csendben. He sat next to the rabbit cage and bulged, singing beautifully in silence.

Kiskacsa fürdik fekete tóban… Little duck bathes in black Lake…

Egyszer csak odagurult elébe egy kismalac, leült, és hallgatta Bóbicét. Suddenly a piglet rolled up in front of him, sat down and listened to Bobic. Bóbice rámosolygott, és folytatta a dalt:

Anyjához készül Lengyelországba. She is preparing for her mother in Poland.

A kismalac fészkelődött, izgett-mozgott, hegyezte a fülét. The piglet nestled, agitated, sharpened his ears.

Szép nyári délután volt, egy légy sem zümmögött, csak Bóbice halk, ezüstös hangocskája hallatszott. It was a beautiful summer afternoon, not a fly was buzzing, only the soft, silvery sound of Bóbice.

– Még egyszer! – mondta a kismalac.

– Kezdd el még egyszer!

Bóbice újra kezdte a dalt: Bóbice started the song again:

Kiskacsa fürdik fekete tóban…

A kismalac áhítatosan hallgatta. The piglet listened reverently. Bóbice befejezte a dalt. Bóbice finished the song.

– Most én! - Now I! – mondta a kismalac. Said the piglet.

– Jó – mondta Bóbice –, csak halkan. "Good," Bobice said, "just softly."

A kismalac négy lábra állt, felvetette a fejét, és éktelenül elkezdett visítani:

– Uí, uí, uí!

Bóbice befogta a fülét, és rászólt a kismalacra: Bóbice closed his ear and said to the piglet:

– Pszt! Mindenkit felébresztesz!

A kismalac abbahagyta a visítást.

– Így nem lesz jó – mondta Bóbice. - It won't do," said Bóbice.

– Taníts meg rá – kérte a kismalac. – Úgy szeretnék énekelni! - I want to sing that way!

– Rendben van. - OK. De figyelj jól! But listen carefully! – egyezett bele kegyesen Bóbice. - Bóbice agreed graciously.

– Figyelek! – mondta a kismalac.

– A legfontosabb a lélegzés! – mondta Bóbice.

– Aztán helyesen kell képezni a hangot. - Then you have to get the sound right. Mikor az o betűt énekeljük, a szánkat kerekre nyitjuk. When we sing the letter o, we open our mouths wide. Figyelsz?

– Igen – mondta a kismalac –, a szánkat kerekre nyitjuk!

– Helyes – mondta Bóbice –, most elmondom a szövegét, aztán lalázom a dallamát. "That's right," Bobice said.

A kismalac türelmetlenül hallgatta, leült meg felállt közben, látszott rajta, hogy szeretne már ő énekelni. Közbe is vágott:

– Tudom már! Tudom már! I already know it! Most én! Now I!

– Jó – mondta Bóbice. – Akkor ahogy tanítottalak. - Then as I taught you. Levegőt veszel, és ügyelsz a hangképzésre! You take a breath and make sure you make your voice!

A kismalac négy lábra állt, felvetette a fejét, behunyta a szemét, és éktelenül elkezdett visítani:

– Uí, uí, uí, uí!

Bóbice rémülten befogta a kismalac száját, ám az nem hagyta magát félbeszakítani, tovább visított:

– Uí, uí!

A láda teteje felpattant, Paprikajancsi, Mirr-Murr és Csinnadratta dugta ki a fejét. The top of the crate popped open, and Pepperoni, Mirr-Murr and Needle Rat popped their heads out. Paprikajancsi megszólalt mérgesen:

– Ezer mennykő! Mi ez a zenebona? What is this zenebona? Mi ez a visítás? What is this scream?

Tyúkanyó és Morzsa rohantak oda.

– Mi az? Mi az?

A kismalac megszégyenülten, lángvörösen elhallgatott, lesunyta a fülét, és lapított. The little pig fell silent, ashamed, flaming red, closed his ears and flattened himself. Bóbice megsajnálta.

– Ó, semmi – szólt mosolyogva. – Igazán semmi! Énekeltünk.

– Ez nem éneklés! – mondta Paprikajancsi. – Ez visítás!

– Dehogy! – szólt közbe Bóbice. – Ez az első lecke. A hangképzés. The sound formation. És a kismalacnak egész jó a hangja, csak még csiszolni kell – tette hozzá. And the little pig has a pretty good voice, it just needs a little polishing," he added.

A kismalac boldogan mosolygott Bóbicére.

– Csiszolni, csiszolni! – morgott Paprikajancsi. Paprikajancsi growled. – Ez úgy szól, mintha rozsdás baltát köszörülnének!

A kismalac mamája érkezett meg, kicsit elkésve, s lihegve kérdezte:

– Mi az? Ki bántott?

– Senki – felelte a kismalac. – Énekelni tanulok. S azt mondta Bóbice, hogy egész jó hangom van, csak még csiszolni kell.

– Az más! – felelte a mamája büszkén. – A mi családunk mindig is híres volt a jó hangjáról. Büszke vagyok rád! I'm proud of you!

S gőgösen elvonult a kismalaccal.

Paprikajancsi dühösen nézett utánuk. Aztán elkezdte:

– Uí, uí, uí!

Egész jó hangom van! Csak még csiszolni kell!

A többiek vidáman nevettek, csak Bóbice nem nevetett.

– Ne búsulj! – mondta neki Paprikajancsi. – Lesz még neked tehetségesebb, de főleg szerényebb tanítványod! - You will have more talented, but especially more modest students!