Mirr-Murr, a kandúr

Egy légy keringett a szobában fáradhatatlanul.

A csillárra repült és – zzz! – máris a szekrény sarkán rezegtette szárnyait.

A kiscsacsi kíváncsian nézte a virágtartóról. S mi tagadás, bizony irigyelte is.

„De jó a légynek! – gondolta magában. – Ide repül, oda repül.”

A légy tovább cikázott a szobában, finoman zümmögött a szárnya.

Egyszer csak valahonnan, talán a sarokból, előugrott egy szőrös, bajuszos, villogó szemű valami, és – hamm! – bekapta a legyet.

A kiscsacsi rettenetesen megijedt. De aztán összeszedte a bátorságát, és így szólt:

– Azonnal engedje el a legyet!

A szőrös, villogó szemű valami kitátotta a száját, és a légy, kicsit megszédülve, kirepült belőle. A szőrös, villogó szemű valami becsukta végre a száját, és mély, morgó hangon megszólalt:

– Ezer egér farkincája! Hát te ki vagy?

– Én vagyok Samu, a kiscsacsi – válaszolt vékony hangon a kiscsacsi.

– Úgy? Én pedig Mirr-Murr, a kandúr. Ismersz?

– Most már igen – felelte a kiscsacsi.

A kandúr ugrálni kezdett, a fogait csattogtatta.

– A rettenetes egérvadász! – szólt két ugrás között.

– És most mit csinálsz? – kérdezte a kiscsacsi.

– Tornázom – felelte a kandúr. – Hogy ki ne jöjjek a gyakorlatból!

Valóban félelmetes volt a kandúr, ahogy a szőrét borzolta, fogait csattogtatta.

A kiscsacsi tisztelettel nézte. Észrevette, hogy a légy is előmerészkedik a szekrény tetején, és borzongva le-lepillant.

A kiscsacsi ránézett, de a légy észre sem vette. „Azért nem szép – gondolta egy kicsit megbántva a kiscsacsi –, hogy észre sem vesz. Végül is én mentettem meg!” Aztán a kandúrhoz szólt:

– És hány egeret fogtál már?

A kandúr abbahagyta a szőrborzolást és a fogcsattogtatást, leült, és nagyon szomorú képet vágott.

– Egyet se – suttogta szégyenkezve. – Ez az életem nagy tragédiája. Nincsen egér! Sehol. Se a padláson, se a pincében. Egy se! Egy ilyen icipici se.

Lehajtotta a fejét, és felsóhajtott:

– Tejet eszem. Kenyérrel.

A kiscsacsi úgy hallotta, mintha a légy kuncogott volna a szekrény tetején. Felháborodott.

– A legyet miért kaptad be? – kérdezte, és a szekrény felé nézett. A kuncogás abbamaradt.

– Az illúzió miatt – felelte a kandúr.

– Illúzió? Az mi? – kérdezte a kiscsacsi.

– Elképzelem, hogy a légy az egér. Meglesem, bekerítem, ugrok egy nagyot, és bekapom!

A kiscsacsi együttérzően bólintott. Ez láthatóan jólesett a kandúrnak. Barátságosan dorombolt.

„Nem baj – gondolta magában a kiscsacsi –, hogy nem fog egeret. Attól még egész rendes kandúr. És félelmetes is, mikor tornászik. És a légy jobban teszi, ha fél tőle!”

Eszébe jutott valami, és megmondta a kandúrnak:

– Ha látok egy egeret, szólok neked.

– Nagyon hálás leszek – csillant fel a kandúr szeme. – Igazán nagyon hálás leszek. Akkor majd meglátod, mit tud Mirr-Murr, a kandúr!

Kihúzta magát, peckesen sétált fel-alá, és fogait csattogtatta a légy felé.

A konyhából hangok hallatszottak: „Hol az a macska? Biztosan megint beszökött a szobába! Összetör mindent az a bolond kandúr a folytonos ugrálásával!”

A kandúr sietősen odasúgta a kiscsacsinak:

– Dolgom van! Aztán ha látsz egy egeret, ne felejts el szólni! – És kiszaladt a szobából.

A légy újra kezdte a keringést, szemtelenül zümmögött hozzá, de a kiscsacsi nem figyelt rá, új barátjára gondolt, a kandúrra, és megfogadta, hogy feltétlenül fog szólni neki, ha lát egy egeret.