×

Ми використовуємо файли cookie, щоб зробити LingQ кращим. Відвідавши сайт, Ви погоджуєтесь з нашими правилами обробки файлів «cookie».


image

Magyar Gyerek Könyvek, Pancimanci

Pancimanci

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl volt, volt egy szegény asszony. Annak a szegény asszonynak volt egy igen rest leánya, aki soha semmitse lendített a ház körül, hanem vagy a padon ült a ház előtt, vagy pedig a faluba sétálgatott előre-hátra. Váltig ütötte-verte az anyja, de nem használt semmit. Egyszer éppen akkor pufolta, mikor a királyfi többed magával arra sétált. Megszólítja a királyfi:

- Ugyan, szegény asszony, miért üti kend azt a leányt olyan nagyon?

- Óh, felséges királyfi, hogyne ütném, mikor mindenfélét megfon arany fonálnak, amit elől-utól a ház körül talál. Most is, míg a városban voltam kenyeret keresni, minden ágyamat megfonta aranyfonálnak. Most már az sincs, amire lehajtsuk a fejünket.

Nagy szeget ütött ez a király fejébe: „Ejnye de derék leány, jó volna ez nékem?”

Máskor megint arra sétált a királyfi, megint csak ütötte-verte a szegény asszony a lányát. Azt kérdi a királyfi:

- Miért üti-veri kend, szegény asszony, azt a leányt megint?

- Óh, felséges királyfi, hogyne ütném-verném, mikor még a sövényt is mind felfonta aranyfonálnak.

Még nagyobb szeget ütött a dolog a királyfi fejébe.

Harmadszor már szántszándékkal vette arra az útját. Hát megint csak ott kínozta a lányát a szegény asszony.

Akkor már éppen nem állhatta meg a királyfi szó nélkül:

- Ejnye ilyen-amolyan asszonya! minek üti-veri kend azt a szegény leányt?

- Hogyne ütném, felséges királyfi, mikor még a háztetejéből is mind aranyfonalat fon, pedig az nem kell.

- Azért bizony sohse üsse-verje, hogy olyan jó fonó. Elveszem én, majd lesz énnálam miből fonni aranyfonalat.

Nagyon megörült a szegény asszony, hogy megszabadulhat attól a rossz leánytól. A királyfi is megörült, mert szép is volt a leány, de azt is meggondolta, hogyha még a sövényből is aranyfonalat csinál, hát ő nála a drága szép lenből milyet fog majd fonni? ! Nem is húzták-halasztották a dolgot, megesküdtek s olyan lakodalmat csaptak, hogy Hencidától Boncidáig folyt a sárga lé. Egy héttel a lakodalom után mondja a királyfi a feleségének:

- No, édes feleségem, te talán meg is únod magad, hogy nem fonhatsz. Hanem ne félj, majd hozok én már lent. Holnap vásár lesz itt a szomszéd városban, majd veszek ott vagy egy szekérrel.

Vett is a királyfi annyit, hogy nyolc ökör alig bírta haza.

- No, feleségem, most már fonhatsz.

A szegény királyné nem merte megmondani, hogy ő nem tud fonni. Bezárkózott egy szobába, ott sírt-rítt három nap, három éjjel. Harmadik éjtszaka, amint ott sír-rí, éjfél tájban megzörgeti valaki az ablakot.

- Nyisd ki, királyné, az ablakodat!

A királyné kinyitotta. Beugrott rajta egy kis ember. Három arasz volt a hossza, két rőf a bajusza, egy sing a szakálla. Megszólította a királynét:

- Tudom, mi a bajod, felséges királyné. De tudok ám én azon segíteni. Én három nap alatt azt a sok lent mind meg tudom fonni aranyfonálnak. Addig te találd ki a nevem. Ha kitalálod, itthon maradhatsz; ha ki nem találod, elviszlek magammal.

Gondolkozott a királyné, mitévő legyen? Utóljára is arra határozta, hogy odaadja a lent. Mindegy, akár így, akár úgy hal meg.

A kis ember elvitte a sok lent. Most a királyné még szomorúbb lett, mert sehogyse tudta a kis ember nevét kitalálni.

Másnap kiküldte a királyfi az ő vadászait az erdőre. Este, amint hazajönnek, azt találja tőlük kérdezni:

- Mi újság, fiúk?

- Jaj, felséges királyfi - kezdi az egyik - tudnék én valamit, de tán el se hiszi felséged.

- Már miért ne hinném? Elhiszem biz én, csak mondd el!

- Hát, felséges király, amint az este ránk esteledett az idő, a többiek tüzet raktak, elkezdtek danolni. Én, hogy nagyon álmos voltam, ott hagytam őket, elindultam az erdőbe, hogy majd valami jó homokos helyet keresek magamnak, ahova lefeküdjem. Amint barangolok előre-hátra, egy pislogó tűz ötlik a szemembe. Én mindjárt arra fordítottam a szekerem rúdját, hogy megnézzem, mi az ott? Hát látom, hogy egy pici kis tüzet ugrál keresztül-kasul egy pici kist ember. Három arasz volt a hossza, két rőf a bajusza, egy sing a szakálla. Mindég azt kiabálta: „Én vagyok a Pancimanci, az én nevem senkisem tudja. Sütök, főzök, holnapután szép mennyasszonyt hozok.” Én avval eljöttem onnan, hogy majd a pajtásaimnak is megmutatom a csodabogarat. De mire visszamentünk, hűlt helyét találtuk.

Mindenki elcsudálkozott ezen a furcsaságon, csak a királyné örült meg neki, mert tudta, hogy az az ő embere. Este nagy vígan ült a szobájában, még az ablakját is nyitva hagyta. Egyszer csak ugrik be rajta egy kis ember.

- No, királyné, kitelt a három nap; hazahoztam a sok drága aranyfonalat. Hát te kitaláltad-e az én nevemet?

- Hallgass, Pancimanci, hogyne találtam volna!

Leesett az álla szegény Pancimancinak. Szó nélkül hordta be a sok aranyfonalat a kamarába.

Másnap reggel bevezeti a királyné az urát karon fogva a kamarába, mutatja neki a sok aranyfonalat.

- Nézd csak, kedves uram, felséges király, de sok szép aranyfonalat fontam.

A királynak majd elvette a szeme világát a nagy fényesség, úgyannyira, hogy félre kellett neki fordulni. Össze-vissza csókolta a felségét.

Harmadnap vásár volt abban a városban, ahol a királyfi lakott. Kiment a királyfi, összevásárolt minden lent, ami csak a vásárban volt. A királyné azalatt otthon sírt-rítt; nem tudta, hogy mit csináljon megint a sok lennel. Egyszer eszébe jutott, hogy lakik ott a közelében három koldusasszony, akik közül az egyiknek a háta volt kipúposodva, a másodiknak az ajka ért le a melléig, a harmadiknak a nyelve verte a hasát. Ezeket magához hívatta a királyné s megparancsolta nekik, hogyha a király otthon lesz, menjenek oda koldulni s ha kérdi a király: mitől lettek olyan nyomorékok? mondják: a sok fonástól.

Úgy is lett. Hazament a király, megebédelt, délután kiment az udvarra sétálni. Amint ott sétálgat, egyszer csikorog a kisajtó. Odanéz a király, látja, hogy alig tud rajta bejönni egy szegény asszony, olyan púpos a háta. Odamegy a királyhoz, kéri, hogy az Isten nevében ne sajnáljon neki adni valamit. A király adott neki egy aranyat, de megkérdezte tőle:

- Ugyan, szegény asszony, mi dolog az, hogy a kend háta úgy kipúposodott. Vagy ilyen volt mindíg?

- Jaj, felséges király! nem volt olyan szép leány, mint én, ebben a városban sem. De nagyon dolgos voltam, mindig fontam, éjjel-nappal s a sok üléstől így kipúposodott a hátam.

A király gondolkozóba esett, hogy hátha az ő felesége is így megpúposodnék. De csak járkált tovább. Egy kis idő múlva megint csak nyílott a kisajtó. Megint jött rajta be egy koldusasszony, akinek az ajka a mellét verte. Ennek is adott a király egy aranyat s ettől is megkérdezte, mitől nőtt úgy meg az ajka.

- Jaj, felséges király - felelt a koldusasszony - nem volt olyan szép leány, mint én, nagy darab földön. De sokat fontam, sokat rágtam a kendert, utoljára így megnőtt az ajkam.

Már itt a király arra gondolt, hogy megmondja a feleségének, hogy kevesebbet fonjon. Neki is indult, hogy bemegy a házba, de a kutyák elkezdtek ugatni. Hát csak megnézte, hogy kijön? Nem más ment befelé, mint a harmadik koldusasszony, akinek a nyelve a hasáig lógott.

- Hát a kend nyelve mitől nőtt ilyen nagyra? - kérdi tőle a király.

- Jaj, felséges király, biz ez a sok fonástól. Sokat kell nyálazni a fonalat, mikor fon az ember, attól nőtt így meg.

A király beszaladt a feleségéhez, elmondta neki, hogy mit látott-hallott, milyen volt a három koldusasszony.

- De nem is engedem ám, hogy többet fonj, még csak egy arasznyi fonalat se!

A királyné tettette magát, mintha ő bánná legjobban a dolgot. Elkezdett sírni-ríni, de nem használt semmit. A király a sok lent mind megégettette, még a hamuját is kihordatta az udvarából.

Az napságtól fogva semmi gondja sem maradt a királynénak. Még ma is boldogul élnek, ha meg nem haltak.

Pancimanci Pancimanci Pancimanci 潘西曼奇

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl volt, volt egy szegény asszony. Érase una vez una mujer pobre, al otro lado del mar peruano. Annak a szegény asszonynak volt egy igen rest leánya, aki soha semmitse lendített a ház körül, hanem vagy a padon ült a ház előtt, vagy pedig a faluba sétálgatott előre-hátra. La pobre mujer tenía una hija muy inquieta, que nunca se balanceaba por la casa, sino que se sentaba en el banco que había delante o iba y venía andando al pueblo. Váltig ütötte-verte az anyja, de nem használt semmit. Su madre le pegaba y le pegaba, pero no servía de nada. Egyszer éppen akkor pufolta, mikor a királyfi többed magával arra sétált. Un día estaba resoplando mientras el príncipe pasaba contigo. Megszólítja a királyfi:

- Ugyan, szegény asszony, miért üti kend azt a leányt olyan nagyon? - Vamos, pobre mujer, ¿por qué Kend golpea tan fuerte a esa chica?

- Óh, felséges királyfi, hogyne ütném, mikor mindenfélét megfon arany fonálnak, amit elől-utól a ház körül talál. - Oh, señor, cómo no, si he tejido todos los hilos de oro que encuentro por la casa. Most is, míg a városban voltam kenyeret keresni, minden ágyamat megfonta aranyfonálnak. Incluso ahora, mientras estaba en la ciudad buscando pan, tejió todas mis camas con hilo de oro. Most már az sincs, amire lehajtsuk a fejünket. Ahora no hay nada por lo que agachar la cabeza.

Nagy szeget ütött ez a király fejébe: „Ejnye de derék leány, jó volna ez nékem?” Esto asestó un gran golpe en la cabeza del rey: "Ay, pero una buena muchacha, ¿me hará esto bien?".

Máskor megint arra sétált a királyfi, megint csak ütötte-verte a szegény asszony a lányát. Otra vez pasó el príncipe, y de nuevo la pobre mujer golpeó a su hija. Azt kérdi a királyfi: Pregunta el príncipe:

- Miért üti-veri kend, szegény asszony, azt a leányt megint? - ¿Por qué Kend, pobre mujer, vuelve a pegar a esa chica?

- Óh, felséges királyfi, hogyne ütném-verném, mikor még a sövényt is mind felfonta aranyfonálnak. - Oh, señor, cómo no iba a hacerlo, cuando hasta el seto está todo trenzado con hilo de oro.

Még nagyobb szeget ütött a dolog a királyfi fejébe. Fue un clavo aún más grande en la cabeza del príncipe.

Harmadszor már szántszándékkal vette arra az útját. Por tercera vez, se dirigió deliberadamente hacia allí. Hát megint csak ott kínozta a lányát a szegény asszony. Una vez más, la pobre mujer estaba torturando a su hija.

Akkor már éppen nem állhatta meg a királyfi szó nélkül: En ese momento, el príncipe ya no pudo quedarse de brazos cruzados:

- Ejnye ilyen-amolyan asszonya! - ¡Tal y tal mujer! minek üti-veri kend azt a szegény leányt?

- Hogyne ütném, felséges királyfi, mikor még a háztetejéből is mind aranyfonalat fon, pedig az nem kell. - Claro que sí, sire, cuando todos sus tejados estén hilados en hilo de oro, y usted no lo necesite.

- Azért bizony sohse üsse-verje, hogy olyan jó fonó. ||"never"|hit|beat||||spinning room Elveszem én, majd lesz énnálam miből fonni aranyfonalat. I'll take it||||with me||to spin| Lo tomaré, tendré algo para convertirlo en hilo de oro.

Nagyon megörült a szegény asszony, hogy megszabadulhat attól a rossz leánytól. |was very happy|||||can get rid||||from the girl La pobre mujer estaba muy contenta de haberse librado de la chica mala. A királyfi is megörült, mert szép is volt a leány, de azt is meggondolta, hogyha még a sövényből is aranyfonalat csinál, hát ő nála a drága szép lenből milyet fog majd fonni? |||||||||||||considered||||hedge||||||||||from fine flax|what kind||| ! Nem is húzták-halasztották a dolgot, megesküdtek s olyan lakodalmat csaptak, hogy Hencidától Boncidáig folyt a sárga lé. ||dragged out|postponed|||got married|||wedding feast|threw||from Hencida|to Bonchida|flowed|||yellow liquid Egy héttel a lakodalom után mondja a királyfi a feleségének: |"A week"||wedding||||||

- No, édes feleségem, te talán meg is únod magad, hogy nem fonhatsz. |||||||get bored||||"cannot spin" Hanem ne félj, majd hozok én már lent. Holnap vásár lesz itt a szomszéd városban, majd veszek ott vagy egy szekérrel.

Vett is a királyfi annyit, hogy nyolc ökör alig bírta haza.

- No, feleségem, most már fonhatsz.

A szegény királyné nem merte megmondani, hogy ő nem tud fonni. Bezárkózott egy szobába, ott sírt-rítt három nap, három éjjel. Harmadik éjtszaka, amint ott sír-rí, éjfél tájban megzörgeti valaki az ablakot.

- Nyisd ki, királyné, az ablakodat!

A királyné kinyitotta. Beugrott rajta egy kis ember. Három arasz volt a hossza, két rőf a bajusza, egy sing a szakálla. Megszólította a királynét:

- Tudom, mi a bajod, felséges királyné. De tudok ám én azon segíteni. Én három nap alatt azt a sok lent mind meg tudom fonni aranyfonálnak. Addig te találd ki a nevem. Ha kitalálod, itthon maradhatsz; ha ki nem találod, elviszlek magammal.

Gondolkozott a királyné, mitévő legyen? Utóljára is arra határozta, hogy odaadja a lent. Mindegy, akár így, akár úgy hal meg.

A kis ember elvitte a sok lent. Most a királyné még szomorúbb lett, mert sehogyse tudta a kis ember nevét kitalálni.

Másnap kiküldte a királyfi az ő vadászait az erdőre. Este, amint hazajönnek, azt találja tőlük kérdezni:

- Mi újság, fiúk?

- Jaj, felséges királyfi - kezdi az egyik - tudnék én valamit, de tán el se hiszi felséged.

- Már miért ne hinném? Elhiszem biz én, csak mondd el!

- Hát, felséges király, amint az este ránk esteledett az idő, a többiek tüzet raktak, elkezdtek danolni. Én, hogy nagyon álmos voltam, ott hagytam őket, elindultam az erdőbe, hogy majd valami jó homokos helyet keresek magamnak, ahova lefeküdjem. Amint barangolok előre-hátra, egy pislogó tűz ötlik a szemembe. Én mindjárt arra fordítottam a szekerem rúdját, hogy megnézzem, mi az ott? Hát látom, hogy egy pici kis tüzet ugrál keresztül-kasul egy pici kist ember. Három arasz volt a hossza, két rőf a bajusza, egy sing a szakálla. Mindég azt kiabálta: „Én vagyok a Pancimanci, az én nevem senkisem tudja. Sütök, főzök, holnapután szép mennyasszonyt hozok.” Én avval eljöttem onnan, hogy majd a pajtásaimnak is megmutatom a csodabogarat. De mire visszamentünk, hűlt helyét találtuk.

Mindenki elcsudálkozott ezen a furcsaságon, csak a királyné örült meg neki, mert tudta, hogy az az ő embere. Este nagy vígan ült a szobájában, még az ablakját is nyitva hagyta. Egyszer csak ugrik be rajta egy kis ember.

- No, királyné, kitelt a három nap; hazahoztam a sok drága aranyfonalat. Hát te kitaláltad-e az én nevemet?

- Hallgass, Pancimanci, hogyne találtam volna!

Leesett az álla szegény Pancimancinak. Szó nélkül hordta be a sok aranyfonalat a kamarába.

Másnap reggel bevezeti a királyné az urát karon fogva a kamarába, mutatja neki a sok aranyfonalat.

- Nézd csak, kedves uram, felséges király, de sok szép aranyfonalat fontam.

A királynak majd elvette a szeme világát a nagy fényesség, úgyannyira, hogy félre kellett neki fordulni. Össze-vissza csókolta a felségét.

Harmadnap vásár volt abban a városban, ahol a királyfi lakott. Kiment a királyfi, összevásárolt minden lent, ami csak a vásárban volt. A királyné azalatt otthon sírt-rítt; nem tudta, hogy mit csináljon megint a sok lennel. Egyszer eszébe jutott, hogy lakik ott a közelében három koldusasszony, akik közül az egyiknek a háta volt kipúposodva, a másodiknak az ajka ért le a melléig, a harmadiknak a nyelve verte a hasát. Ezeket magához hívatta a királyné s megparancsolta nekik, hogyha a király otthon lesz, menjenek oda koldulni s ha kérdi a király: mitől lettek olyan nyomorékok? mondják: a sok fonástól.

Úgy is lett. Hazament a király, megebédelt, délután kiment az udvarra sétálni. Amint ott sétálgat, egyszer csikorog a kisajtó. Odanéz a király, látja, hogy alig tud rajta bejönni egy szegény asszony, olyan púpos a háta. Odamegy a királyhoz, kéri, hogy az Isten nevében ne sajnáljon neki adni valamit. A király adott neki egy aranyat, de megkérdezte tőle:

- Ugyan, szegény asszony, mi dolog az, hogy a kend háta úgy kipúposodott. Vagy ilyen volt mindíg?

- Jaj, felséges király! nem volt olyan szép leány, mint én, ebben a városban sem. De nagyon dolgos voltam, mindig fontam, éjjel-nappal s a sok üléstől így kipúposodott a hátam.

A király gondolkozóba esett, hogy hátha az ő felesége is így megpúposodnék. De csak járkált tovább. Egy kis idő múlva megint csak nyílott a kisajtó. Megint jött rajta be egy koldusasszony, akinek az ajka a mellét verte. Ennek is adott a király egy aranyat s ettől is megkérdezte, mitől nőtt úgy meg az ajka.

- Jaj, felséges király - felelt a koldusasszony - nem volt olyan szép leány, mint én, nagy darab földön. De sokat fontam, sokat rágtam a kendert, utoljára így megnőtt az ajkam.

Már itt a király arra gondolt, hogy megmondja a feleségének, hogy kevesebbet fonjon. Neki is indult, hogy bemegy a házba, de a kutyák elkezdtek ugatni. Hát csak megnézte, hogy kijön? Nem más ment befelé, mint a harmadik koldusasszony, akinek a nyelve a hasáig lógott.

- Hát a kend nyelve mitől nőtt ilyen nagyra? - kérdi tőle a király.

- Jaj, felséges király, biz ez a sok fonástól. Sokat kell nyálazni a fonalat, mikor fon az ember, attól nőtt így meg.

A király beszaladt a feleségéhez, elmondta neki, hogy mit látott-hallott, milyen volt a három koldusasszony.

- De nem is engedem ám, hogy többet fonj, még csak egy arasznyi fonalat se!

A királyné tettette magát, mintha ő bánná legjobban a dolgot. Elkezdett sírni-ríni, de nem használt semmit. A király a sok lent mind megégettette, még a hamuját is kihordatta az udvarából.

Az napságtól fogva semmi gondja sem maradt a királynénak. Még ma is boldogul élnek, ha meg nem haltak.