Mirr-Murr tengeri csatát vív

Mirr-Murr jött be nagy csörömpöléssel az ajtón, egy vízzel teli lavórt húzott maga után. A szoba közepére állította, és nevetve nézett fel a virágtartón álldogáló kiscsacsira.

– Figyelj jól, ilyet még nem láttál! – szólt neki. Azzal kiszaladt, és egy csomó újságot hozott be.

A kiscsacsi kíváncsian nézte, hogy mit mesterkedik Mirr-Murr. Aztán megkérdezte:

– Mit csinálsz, Mirr-Murr?

– Tengeri csatát vívok – válaszolta Mirr-Murr.

„Tengeri csatát – morfondírozott magában a kiscsacsi –, ilyet én még nem is hallottam!” És borzasztó kíváncsian figyelte a kandúrt.

Mirr-Murr pedig összehajtogatta az újságpapírt, hajókat csinált belőle, mikor kész lett egy, beletette a lavórba.

– Ezt most vízre bocsátjuk – tette hozzá ilyenkor. A lavór nemsokára teli lett papírhajókkal. Volt ott kisebb, nagyobb, hegyes orrú meg széles testű, igazán nagyon változatos formájú hajókat gyártott Mirr-Murr.

Mikor készen lett velük, elkezdett kutatni a szemével a szobában.

– Mit keresel? – kérdezte a kiscsacsi.

– A legyet – felelte Mirr-Murr. – Kinevezném hajóskapitánynak.

De a légy nem volt sehol.

„Biztosan elbújt – gondolta a kiscsacsi. – Lehet, hogy nem akart hajóskapitány lenni? Én szívesen lennék, de engem ilyesmire sosem kérnek meg.”

Mirr-Murr is abbahagyta a keresést.

– Nem baj – legyintett. – Pedig jó kalóz lett volna. Mert hogy olyan fekete – tette hozzá. – A kalózok mind feketék! Nem nagyon szeretnek mosdani. Csak ha elsüllyesztik őket.

És Mirr-Murr elkezdett rettenetes pofákat vágni. Vicsorgatta a fogát, és meresztette a bajuszát. Csinált papírból egy csákót, a fejére csapta, és azt mondta:

– Akkor én leszek a kalóz. És mind elsüllyesztem!

A kiscsacsi kicsit beljebb húzódott a virágtartón, és úgy nézte Mirr-Murrt. „Milyen jó – gondolta magában –, hogy mégsem lettem hajóskapitány!”

Mirr-Murr pedig elkezdte süllyeszteni a hajókat. Rájuk csapott a mancsával, és a papírhajók szép lassan mind elsüllyedtek.

Csak egy hajó, a legnagyobb úszkált még a lavórban, azt Mirr-Murr sehogyan sem találta el.

Mindig mellé csapott, a hajó balra úszott. Roppant ügyesen mindig kikerülte Mirr-Murr mancsát.

A kiscsacsi érdeklődve figyelte, és egyszer csak észrevette, hogy van valaki a hajón. Jobban odanézett, s nem hitt a szemének! Úgy bizony! A légy volt! S mintha csúfondárosan nevetett volna.

Mirr-Murr pedig egyre dühösebben vadászott a hajóra. Izgatottan szaladgált körbe a lavór körül, s leste, hogy honnan tudna rácsapni. Egyszer csak összehúzta magát, ugrott egy nagyot, és – zutty! – beleesett a vízbe.

A kiscsacsi megijedt, gyorsan lemászott a virágtartóról, és odament a lavórhoz.

– Beleestél? – kérdezte, de aztán rögtön rájött, hogy felesleges volt a kérdés.

Mirr-Murr az első ijedtség után végre felállt a lavórban, és így szólt:

– Nem akarsz fürdeni? Nagyon egészséges a tengeri fürdő!

A kiscsacsi megrázta a fejét.

– A légy volt! – mondta izgatottan. – A légy volt a hajón!

– Á, nem érdekes, egy cseppet sem érdekes! – mondta Mirr-Murr.

– Azt már el is felejtettem. Most strandolok.

Mosolyogni próbált, de bizony nem sikerült. Fázott, és vizes volt, és elkezdett vacogni a foga.

– Se-se-segíts! Segíts kimászni! – mondta végül.

Kintről hangok hallatszottak: „Hol a lavór? – kérdezte valaki. – Az előbb még itt volt a konyhában!”

– Gyo-gyo-gyorsan! – vacogta Mirr-Murr.

A kiscsacsi odaállt szorosan a lavórhoz, Mirr-Murr belekapaszkodott a nyakába, és kimászott. Kicsit összevizezte a kiscsacsit, de az nem bánta.

Mirr-Murr fogta a lavórt, és húzni kezdte kifelé. Az ajtóból visszaszólt:

– Különben igazad volt. Fürödni csak nyáron lehet! Ilyenkor még nem olyan jó! Hapci, hapci! – tüsszögött nagyokat, majd kiment.

A kiscsacsi visszamászott a virágtartóra, és szívből sajnálta Mirr-Murrt, amiért beleesett a vízbe. De aztán el is mosolyodott, mikor eszébe jutott, hogy milyen furcsán nézett ki a kandúr, mikor vacogott a lavórban.

„A kalóz – gondolta magában –, a híres kalóz! Mégis belepottyant a vízbe!”