Mirr-Murr híres festő lesz

A színházasdi óta az udvar lakói szívükbe zárták a kiscsacsiékat.

De a legnagyobb sikert mégiscsak Mirr-Murr aratta a plakátjával. Itt is, ott is suttogták róla, hogy milyen nagy festő, és Mirr-Murr is kezdett peckesebben járni. Különös szokásokat vett fel egyik napról a másikra. Valahonnan szerzett egy selyemdarabot, s azt a nyakába kötötte sálnak. Aztán meg egy széndarabot talált, s azzal telirajzolt minden tiszta papirost. S mikor összegyűlt belőle egy csomó, kiszögelte a nyúlketrec oldalára, s fölülre odaírta nagybetűkkel:

KIÁLLÍTÁS NYITVA EGÉSZ NAP!

Jöttek is az udvar lakói, megnézték a képeket. Nagyon tetszett mindenkinek. Mirr-Murr pedig szerényen elmosolyodott, mikor dicsérték.

– Született tehetség vagy! – mondta Morzsa, s megveregette Mirr-Murr vállát.

Aztán egyszer csak odarobogott Tyúkanyó rengeteg csirkéjével, és azt mondta Mirr-Murrnak, hogy rajzolja le őket.

Mirr-Murr felnézett az égre, összehúzta a szemét, aztán azt mondta:

– Rendben van. Most jó a világítás. Üljetek le.

Leültette őket. Középre Tyúkanyót, s egyik oldalára is tíz csibét, a másik oldalára is tíz csibét.

– Ne mozogjatok! – szólt a csibékre. S elővett egy nagy papírt, letette a földre, s elkezdte rajzolni őket.

– Mosolyogjatok! – szólt Tyúkanyó csibéire.

Mirr-Murr pedig elkezdte nagy gonddal rajzolni Tyúkanyót.

De közben bizony a csibék elunták a várakozást. Izegni-mozogni kezdtek. S az egyik kiscsibe a sor végéről óvatosan, lábujjhegyen átment a sor másik végére, olyan óvatosan, hogy a kandúr észre se vette. A többiek majd megpukkadtak a nevetéstől. Aztán, mikor Mirr-Murr egy pillanatra nem nézett oda, még egy kiscsibe átment, úgyhogy az egyik oldalon nyolcan maradtak, a másik oldalon meg tizenketten lettek.

Mirr-Murr közben lerajzolta Tyúkanyót a papír közepére, s hozzákezdett, hogy a csibéket is lerajzolja.

Rajzolja, rajzolja, először az egyik sort. De hát a csibék, míg nem nézett oda, átszökdöstek a másik oldalra. Úgyhogy az egyik oldalon csak kettő maradt.

Mirr-Murr kicsit csodálkozott ugyan, de lerajzolta azt a kettőt. Aztán nagy komolyan hozzáfogott, hogy a másik sort is lepingálja, meresztgette a szemét, nézegette a világítást.

De a csibék visszaszökdöstek, úgyhogy ott csak három maradt. Mirr-Murr lerajzolta őket.

Végre kész lett a kép, s megmutatta Tyúkanyónak.

– Hát a többi csibém hol van? – kérdezte Tyúkanyó. – Itt csak ötöt látok, nekem pedig húsz van! Akárkitől megkérdezheted! Mindenki tudja!

Mirr-Murr vakarta a fejét, nem tudta, mit csináljon. Látja ő, hogy húsz kiscsibe van, de mikor rajzolta őket, akkor csak ennyi volt!

A kiscsacsi, aki ott állt a nyúlketrecnél, odament Mirr-Murrhoz, és azt súgta neki:

– Mondd, hogy jöjjön vissza később! A többit bízd rám!

Mirr-Murr megmondta Tyúkanyónak, hogy jöjjön később, kicsit még csiszolni kell a képen. Tyúkanyó el is ment a csibéivel. A kiscsacsi azonban az egyik csibét visszacsalogatta.

– Gyere – mondta neki –, most téged egyedül fogunk lerajzolni.

A kiscsibe büszkén kifeszítette a begyét, tollas kis fejét gőgösen feltartotta. A kiscsacsi odasúgta Mirr-Murrnak:

– Rajzold le annyiszor, ahány csibe hiányzik! Úgyse lehet észrevenni, olyan egyformák.

Mirr-Murr le is rajzolta az egyik oldalra nyolcszor, a másik oldalra hétszer a csibét. Még egyszer megszámolták a kiscsacsival, hogy megvan-e mind a húsz. Aztán Mirr-Murr összetekerte szépen a képet, s elindult, hogy elvigye Tyúkanyónak.

– Ez volt a legnehezebb munkám! – mondta a kiscsacsinak. – Köszönöm, hogy segítettél!

A kiscsacsi bólintott, de mire válaszolt volna, Mirr-Murr már messze járt a képpel.