Új útitársak a ládában
A ládát, amelyben Mirr-Murr, a kandúr és a kiscsacsi rejtőzött, a szomszéd nagyfiúra bízták, hogy adja fel a postára. Ám Jóska, így hívták a fiút, átfocizta a délutánt, s csak este jutott eszébe a láda. De a posta már zárva volt, így hát hazavitte.
Letette a lomos szobába, és így szólt:
– Majd holnap elviszem!
Aztán csend lett. A kandúr már éppen ki akart mászni, mikor hangok hallatszottak. A kiscsacsi visszahúzta Mirr-Murrt.
– Pszt! – súgta. – Hallgasd csak!
Hallgatóztak, a lélegzetüket is visszatartva.
– Az ördög vigye el! – mérgelődött valaki. – Nem tudok kimászni alóla. Pont rátették a lábamra ezt a ládát!
– Emeljük csak meg! – szóltak mások is. – Hó-rukk!
A láda egy kicsit megbillent.
– Másszunk ki – súgta a kiscsacsi –, segítsünk nekik.
Mirr-Murr felemelte a láda tetejét, és kiszólt:
– Várjatok! Kimászunk, és segítünk nektek!
S azzal kiugrott a ládából, kisegítette a kiscsacsit is, majd felemelték a láda sarkát.
– Köszönöm – szólalt meg az, akinek a láda alá szorult a lába. – Engedjétek meg, hogy bemutatkozzam. Én vagyok a Paprikajancsi!
Körbemutatott.
– És ezek a barátaim. Bóbice, a néger baba és Csinnadratta, az ólomkatona.
Bóbice és Csinnadratta barátságosan elmosolyodott és meghajolt.
– Én vagyok a kiscsacsi – szólalt meg a kiscsacsi. – És ez itt Mirr-Murr, a rettenetes egérvadász! – tette hozzá kis gondolkodás után.
– Hogy kerültetek a ládába? – kérdezte Paprikajancsi.
– Utazunk – felelte a kiscsacsi –, egy kicsit világot akarunk látni.
– Vigyetek el minket is – szólalt meg Bóbice –, Afrikába!
A kiscsacsi Mirr-Murr-ra nézett, az bólintott.
– Rendben van – szólt a kiscsacsi –, de még van időnk. Csak reggel utazunk tovább.
– Addig játsszunk! – ajánlotta Paprikajancsi.
– Játsszunk! Játsszunk! – mondta Bóbice és Csinnadratta is.
– De mit? – kérdezte a kiscsacsi.
– Színházasdit – mondta Paprikajancsi.
Mindnyájan örömmel fogadták az ötletet. A ládát kinyitották, kinevezték színpadnak, arra állt fel a szereplő. A többiek meg leültek elébe.
Elsőnek Bóbice állt fel a ládára, és vékony hangon énekelni kezdett:
Süss fel nap, fényes nap! Kertem alatt a ludaim megfagynak!
A többiek megtapsolták érte.
Bóbice hajlongva köszönte a tapsot, majd átadta a helyét Paprikajancsinak.
Paprikajancsi megköszörülte a torkát, és belekezdett egy versbe:
Megy a szőrös, át a vízen, nagy a botja. Hogyha mégis visszajönne, mese volna! Ej, törököm-törököm-törököm, adj garast!
Mindnyájuknak nagyon tetszett a szavalás, és meg is tapsolták érte Paprikajancsit.
Várták a következőt, ám a színpadra egyelőre senki se ment föl.
– Most mi következünk – súgta a kiscsacsi Mirr-Murrnak. – Menj fel a ládára.
– De mit adjak elő? – kérdezte Mirr-Murr.
– Tornázhatnál egy kicsit – válaszolta a kiscsacsi.
Mirr-Murr fogta magát, felment a ládára, és elkezdett tornászni.
Nagyon szépen csinálta. Eleinte zavarban volt, de később belejött. Paprikajancsi meg is jegyezte elismerően:
– Ez a valódi svédtorna!
Sok-sok tapsot kapott Mirr-Murr. Hajlongott is, alig akart lejönni a ládáról.
Több jelentkező nem volt, no meg álmosak is lettek már, így a kiscsacsi javaslatára bemásztak mindnyájan a ládába. Jó erősen magukra húzták a láda tetejét, és dobogó szívvel várták a reggelt, mikor majd elindulnak világ körüli útjukra.
