×

Utilizziamo i cookies per contribuire a migliorare LingQ. Visitando il sito, acconsenti alla nostra politica dei cookie.


image

Politikai beszédek, Gyöngyösi Márton (Jobbik) Országgyűlésben elhangzott felszólalása, 2018.09.17

Gyöngyösi Márton (Jobbik) Országgyűlésben elhangzott felszólalása, 2018.09.17

Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ha már ön abszurditásokról beszélt, akkor meg kell hogy jegyezzem: nyolc évvel a kormányzásuk után az az abszurditás, hogy itt még Gyurcsány Ferencet kell hallgatni. Szeretném önt arra emlékeztetni, hogy tizenkét évvel ezelőtt, 2006. október huszonnegyedikén Strasbourgban ön arra szólította fel az Európai Uniónak a vezetőit, hogy a korrupciót, az erkölcsi relativizmust, a szegénységet, a kiszolgáltatottságot intézményesítő, a hamis adatokat szolgáltató kormányokat, a felelősséget nem ismerő politikusokat és a politikai hazugságokat az EU saját belügyeként kezelje, és semmilyen módon ne támogassa, ne segítse ezeket a csaló és hazug kormányokat - mondta ezt ön tizenkét évvel ezelőtt. 2018-ban az Európai Unió vezetői, úgy tűnik, meghallgatták önt és az ön kérését, még ha a Gyurcsány-kormányra legalább annyira igazak is ezek a fönt felsorolt tételek, mint az önök kormányzására és az önök kormányára.

Mielőtt azonban belemerevedne miniszterelnök úr teljesen az Európát védő hősi pózba és az áldozati szerepbe, az előtt nagyon jó lenne tisztázni azt, hogy miről is szól valójában ez a Sargentini-jelentés. Kétségtelen, hogy Sargentini asszony ideológiai elfogultsága átsüt ezen a jelentésen. Számos félreértés, sőt vállalhatatlan hazugság és rágalom szerepel ebben a jelentésben Magyarországgal szemben, különösen a rasszizmust és az antiszemitizmust illetően, amit a miniszterelnök úr is kijelentett.

Igazságtalan, igazságtalan ez a jelentés, mert nem szerencsés, hogy a migráció témája belekerült és az illegális bevándorlóknak a kvóta szerinti felosztása, az része ennek a jelentésnek. Azért igazságtalan, hiszen ön huszonháromezer migránst beengedett ebbe az országba letelepedési államkötvényekkel vagy az oltalmazotti státusznak a megadásával, és ezzel ön bőségesen túlteljesítette azt a kvótát, amit most ön is kritizál. Ezzel Sargentini asszony, a jelentéstevő mentőövet dobott önnek, hogy egy hatvannyolc oldalas jelentésnek a lényegi megállapításairól teljesen elterelje a figyelmet.

Azoknak, akik ennek a jelentésnek nem csak a címét olvasták el, szeretném elmondani, hogy valójában miről szól ez a jelentés, hiszen tényszerűen felsorolható az, hogy ez a jelentés hány pontban fogalmazza meg a jogállamiságnak a teljes lerombolását, amit ön, miniszterelnök úr, és az ön kormánya az elmúlt nyolc évben véghez vitt. Pártállami időket idéző tempóval zajlik a jogállamiságnak a lebontása, a jogállam felszámolása, a független intézményeknek a totális megszállása.

És csak arra emlékeztetnék, hogy az ÁSZ élén egy volt fideszes képviselő az ellenzéki pártoknak a felszámolására esküdött föl, és hatszázhatvan millió forintos bírságot ró ki a legerősebb ellenzéki pártra, csak azért, hogy az ön kormányának ne legyen ellenzéke itt Magyarországon.

A média és a közmédia teljes megszállása, a Médiatanácsnak a feltöltése száz százalékban fideszes pártkatonákkal. Nem véletlen, miniszterelnök úr, hogy amikor ön Strasbourgban vitézkedett egy héttel ezelőtt, akkor pont amikor ön azt mondta, hogy „mi soha nem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akikkel nem értünk egyet”, akkor harsány derültség fogadta az ön szavait, hiszen valószínűleg nem a véletlen műve, hogy néhány éven belül az ön kormányzása alatt megszűnt a Magyar Nemzet, a Népszabadság, az Origo, a Figyelő, a Heti Válasz, csak hogy egyet-kettőt soroljak ezek közül, és akkor még arról nem beszéltem, hogy a teljes közszolgálatiságot fölszámolták önök a nyolcéves kormányzásuk alatt.

De ugyanígy a civileknek a vegzálása, a bíróságoknak a megszállása és az ügyészségnek a teljes einstandolása is az önök műve, ami utóbbira, értem én, hogy szükség volt, hogy az utóbbira szükség volt, hiszen ezzel lehet elfedni azt az elképesztő méretű korrupciót, ami ezt az országot jelenleg jellemzi, elfedni azt, hogy a közbeszerzéseknek és az európai uniós forrásoknak a haveri körhöz juttatása, a családtagokhoz juttatása és a strómanokhoz juttatása, az ne legyen ma Magyarországon bűncselekmény, hiszen az ügyészség asszisztál önöknek a korrupció elfedésében.

Úgyhogy ebben sajnos Sargentini asszonynak van némi igazsága, ezért nem önt és nem a kormányát, hanem az egész országot büntetik az európai uniós forrásoknak az elvonásával az Európai Unióban. Akik igennel szavaztak erre a jelentésre, azok arra szavaztak, hogy az ön bűneiért ápolók, nyugdíjasok és tanárok fizessenek, hiszen majd nyilvánvalóan az önök bűneiért majd az adófizetők fogják megfizetni az árat.

Múlt héten, múlt héten, miniszterelnök úr, ön is kapott egy kétharmadot a nyakába, és ráadásul nemcsak az egész Európai Parlament plenárisát tekintve, hanem a saját pártcsaládját tekintve is vesztett, miniszterelnök úr. Hiszen még olyan korábbi szövetségesei is nemet mondtak az ön politikájára, mint amilyen Sebastian Kurz osztrák kancellár, Manfred Weber néppárti politikus vagy Robert Fico, akinek a barátságáért cserébe ön feladta a magyar felvidéki, a felvidéki magyaroknak az érdekképviseletét, a lengyel PO vagy akár a brit konzervatívok is, akik bár nem támogatták ezt a jelentést, de most jelenleg az a hír járja, hogy a toryknál szégyen az, amit ön művel, és az önnek a teljes kitagadását fogják a brit konzervatívok is kezdeményezni.

Európában ön vesztett, válaszúthoz érkezett, tisztelt miniszterelnök úr, talán még nem késő ebből a pozícióból lehátrálni. Az a javaslatom, hogy a sértődöttségében ne borítson mindent. Itt éveken át küzdött azért, hogy Európában legyen közös határvédelem, és létrejöjjön az a fajta intézmény, ami a Frontexen keresztül Európának teljes határvédelmet biztosít. Szó sincs arról, hogy zsoldosoknak kell átadni a határőrizetnek a jogát, a fogadó ország parancsnokainak az irányítása alatt működnének ezek a határőrzők, és a fogadó ország törvényeinek lennének alárendelve. Úgyhogy ne kapaszkodjon itt egyes politikusoknak az elhibázott nyilatkozataiba, nézze meg azt, hogy miről szól ez a javaslat, és kérem arra, hogy ha már a migrációba - egyébként nagyon helyesen - beleállt, akkor ne rontsa el, ebben a kérdésben támogassa azt, hogy Európa meg tudja védeni a közös határait, mert nem az ön által felhúzott néhány kilométeres kerítés fogja Európa egészét megvédeni, ezt, remélem, belátja.

Együttműködésre van szükség, és ebben, legyen szíves, működjön együtt az Európai Unióval, mert igen, meg akarjuk védeni Magyarországot is, Európát is a migrációtól, és arra kérem, fogadja meg a saját európai szövetségeseinek a javaslatát: ne rombolja tovább a jogállamiságot, hiszen feltehetőleg ön se diktátorként szeretne bevonulni a történelemkönyvekbe. Köszönöm szépen.


Gyöngyösi Márton (Jobbik) Országgyűlésben elhangzott felszólalása, 2018.09.17 Rede von Márton Gyöngyösi (Jobbik) im Parlament, 2018.09.17 Speech by Márton Gyöngyösi (Jobbik) in Parliament, 2018.09.17 Discurso de Márton Gyöngyösi (Jobbik) en el Parlamento, 2018.09.17

Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ha már ön abszurditásokról beszélt, akkor meg kell hogy jegyezzem: nyolc évvel a kormányzásuk után az az abszurditás, hogy itt még Gyurcsány Ferencet kell hallgatni. Szeretném önt arra emlékeztetni, hogy tizenkét évvel ezelőtt, 2006. október huszonnegyedikén Strasbourgban ön arra szólította fel az Európai Uniónak a vezetőit, hogy a korrupciót, az erkölcsi relativizmust, a szegénységet, a kiszolgáltatottságot intézményesítő, a hamis adatokat szolgáltató kormányokat, a felelősséget nem ismerő politikusokat és a politikai hazugságokat az EU saját belügyeként kezelje, és semmilyen módon ne támogassa, ne segítse ezeket a csaló és hazug kormányokat - mondta ezt ön tizenkét évvel ezelőtt. I would like to remind you that twelve years ago, on the twenty-fourth of October 2006, in Strasbourg, you called on the leaders of the European Union to do away with governments that institutionalize corruption, moral relativism, poverty, vulnerability, provide false data, treat politicians and political lies as the EU's own internal affairs, and do not support or help these deceitful and lying governments in any way - you said this twelve years ago. 2018-ban az Európai Unió vezetői, úgy tűnik, meghallgatták önt és az ön kérését, még ha a Gyurcsány-kormányra legalább annyira igazak is ezek a fönt felsorolt tételek, mint az önök kormányzására és az önök kormányára. In 2018, the leaders of the European Union seem to have listened to you and your request, even if the items listed above are at least as true for the Gyurcsány government as they are for your governance and your government.

Mielőtt azonban belemerevedne miniszterelnök úr teljesen az Európát védő hősi pózba és az áldozati szerepbe, az előtt nagyon jó lenne tisztázni azt, hogy miről is szól valójában ez a Sargentini-jelentés. However, before the Prime Minister completely freezes into the heroic pose of defending Europe and the role of victim, it would be very good to clarify what this Sargentini report is actually about. Kétségtelen, hogy Sargentini asszony ideológiai elfogultsága átsüt ezen a jelentésen. Számos félreértés, sőt vállalhatatlan hazugság és rágalom szerepel ebben a jelentésben Magyarországgal szemben, különösen a rasszizmust és az antiszemitizmust illetően, amit a miniszterelnök úr is kijelentett.

Igazságtalan, igazságtalan ez a jelentés, mert nem szerencsés, hogy a migráció témája belekerült és az illegális bevándorlóknak a kvóta szerinti felosztása, az része ennek a jelentésnek. This report is unfair, unfair, because it is unfortunate that the topic of migration was included and the distribution of illegal immigrants according to quotas is part of this report. Azért igazságtalan, hiszen ön huszonháromezer migránst beengedett ebbe az országba letelepedési államkötvényekkel vagy az oltalmazotti státusznak a megadásával, és ezzel ön bőségesen túlteljesítette azt a kvótát, amit most ön is kritizál. It is unfair, because you admitted twenty-three thousand migrants to this country with state settlement bonds or by granting them the status of a protected person, and with this you have greatly exceeded the quota that you are now criticizing. Ezzel Sargentini asszony, a jelentéstevő mentőövet dobott önnek, hogy egy hatvannyolc oldalas jelentésnek a lényegi megállapításairól teljesen elterelje a figyelmet. With this, Ms. Sargentini, the reporter, threw you a lifeline to completely distract attention from the essential findings of a sixty-eight page report.

Azoknak, akik ennek a jelentésnek nem csak a címét olvasták el, szeretném elmondani, hogy valójában miről szól ez a jelentés, hiszen tényszerűen felsorolható az, hogy ez a jelentés hány pontban fogalmazza meg a jogállamiságnak a teljes lerombolását, amit ön, miniszterelnök úr, és az ön kormánya az elmúlt nyolc évben véghez vitt. Pártállami időket idéző tempóval zajlik a jogállamiságnak a lebontása, a jogállam felszámolása, a független intézményeknek a totális megszállása. At a pace resembling party-state times, the rule of law is being dismantled, the rule of law is being eradicated, and the total occupation of independent institutions is underway.

És csak arra emlékeztetnék, hogy az ÁSZ élén egy volt fideszes képviselő az ellenzéki pártoknak a felszámolására esküdött föl, és hatszázhatvan millió forintos bírságot ró ki a legerősebb ellenzéki pártra, csak azért, hogy az ön kormányának ne legyen ellenzéke itt Magyarországon. And I would just remind you that a former Fidesz representative at the head of the SAO swore to put an end to opposition parties and imposes a fine of sixty-sixty million for the strongest opposition party just so that your government has no opposition here in Hungary.

A média és a közmédia teljes megszállása, a Médiatanácsnak a feltöltése száz százalékban fideszes pártkatonákkal. The complete occupation of the media and public media, the filling of the Media Council with one hundred percent Fidesz party soldiers. Nem véletlen, miniszterelnök úr, hogy amikor ön Strasbourgban vitézkedett egy héttel ezelőtt, akkor pont amikor ön azt mondta, hogy „mi soha nem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akikkel nem értünk egyet”, akkor harsány derültség fogadta az ön szavait, hiszen valószínűleg nem a véletlen műve, hogy néhány éven belül az ön kormányzása alatt megszűnt a Magyar Nemzet, a Népszabadság, az Origo, a Figyelő, a Heti Válasz, csak hogy egyet-kettőt soroljak ezek közül, és akkor még arról nem beszéltem, hogy a teljes közszolgálatiságot fölszámolták önök a nyolcéves kormányzásuk alatt. It is no coincidence, Mr. Prime Minister, that when you debated in Strasbourg a week ago, just when you said that "we would never attempt to silence those with whom we disagree", your words were greeted with loud frankness, since probably it is no coincidence that within a few years under your government, Magyar Nemzet, Népszabadság, Origo, Figyelő, Heti Válasz, just to list one or two of them, and then I did not even talk about the complete civil service was liquidated by you during your eight-year administration.

De ugyanígy a civileknek a vegzálása, a bíróságoknak a megszállása és az ügyészségnek a teljes einstandolása is az önök műve, ami utóbbira, értem én, hogy szükség volt, hogy az utóbbira szükség volt, hiszen ezzel lehet elfedni azt az elképesztő méretű korrupciót, ami ezt az országot jelenleg jellemzi, elfedni azt, hogy a közbeszerzéseknek és az európai uniós forrásoknak a haveri körhöz juttatása, a családtagokhoz juttatása és a strómanokhoz juttatása, az ne legyen ma Magyarországon bűncselekmény, hiszen az ügyészség asszisztál önöknek a korrupció elfedésében. But in the same way, the killing of civilians, the occupation of the courts, and the complete control of the prosecutor's office are also your work. currently characterizes the country, to cover up the fact that public procurement and European Union funds are passed on to friends, family members and Strómans should not be a crime in Hungary today, as the prosecutor's office assists you in covering up corruption.

Úgyhogy ebben sajnos Sargentini asszonynak van némi igazsága, ezért nem önt és nem a kormányát, hanem az egész országot büntetik az európai uniós forrásoknak az elvonásával az Európai Unióban. So, unfortunately, Mrs. Sargentini has some truth in this, so it is not her or her government, but the entire country that is being punished by the withdrawal of European Union funds in the European Union. Akik igennel szavaztak erre a jelentésre, azok arra szavaztak, hogy az ön bűneiért ápolók, nyugdíjasok és tanárok fizessenek, hiszen majd nyilvánvalóan az önök bűneiért majd az adófizetők fogják megfizetni az árat.

Múlt héten, múlt héten, miniszterelnök úr, ön is kapott egy kétharmadot a nyakába, és ráadásul nemcsak az egész Európai Parlament plenárisát tekintve, hanem a saját pártcsaládját tekintve is vesztett, miniszterelnök úr. Last week, last week, Mr. Prime Minister, you also received two-thirds of the vote, and moreover, you lost not only in terms of the plenary of the European Parliament, but also in terms of your own party family, Mr. Prime Minister. Hiszen még olyan korábbi szövetségesei is nemet mondtak az ön politikájára, mint amilyen Sebastian Kurz osztrák kancellár, Manfred Weber néppárti politikus vagy Robert Fico, akinek a barátságáért cserébe ön feladta a magyar felvidéki, a felvidéki magyaroknak az érdekképviseletét, a lengyel PO vagy akár a brit konzervatívok is, akik bár nem támogatták ezt a jelentést, de most jelenleg az a hír járja, hogy a toryknál szégyen az, amit ön művel, és az önnek a teljes kitagadását fogják a brit konzervatívok is kezdeményezni. After all, even your former allies said no to your policy, such as Austrian Chancellor Sebastian Kurz, People's Party politician Manfred Weber or Robert Fico, for whose friendship you gave up representing the interests of Hungarians in the Hungarian Highlands, the Polish PO or even the British conservatives too, who, although they did not support this report, but now the news is that the Tories are ashamed of what you are doing, and the British conservatives will also initiate a complete disavowal of you.

Európában ön vesztett, válaszúthoz érkezett, tisztelt miniszterelnök úr, talán még nem késő ebből a pozícióból lehátrálni. You have lost in Europe, you have come to a crossroads, Mr. Prime Minister, perhaps it is not too late to back down from this position. Az a javaslatom, hogy a sértődöttségében ne borítson mindent. My suggestion is that you don't cover everything in your resentment. Itt éveken át küzdött azért, hogy Európában legyen közös határvédelem, és létrejöjjön az a fajta intézmény, ami a Frontexen keresztül Európának teljes határvédelmet biztosít. Here, for years, he fought for common border protection in Europe and for the establishment of the kind of institution that provides Europe with complete border protection through Frontex. Szó sincs arról, hogy zsoldosoknak kell átadni a határőrizetnek a jogát, a fogadó ország parancsnokainak az irányítása alatt működnének ezek a határőrzők, és a fogadó ország törvényeinek lennének alárendelve. There is no question that mercenaries should be given the right to guard the border, these border guards would operate under the control of the commanders of the host country and would be subject to the laws of the host country. Úgyhogy ne kapaszkodjon itt egyes politikusoknak az elhibázott nyilatkozataiba, nézze meg azt, hogy miről szól ez a javaslat, és kérem arra, hogy ha már a migrációba - egyébként nagyon helyesen - beleállt, akkor ne rontsa el, ebben a kérdésben támogassa azt, hogy Európa meg tudja védeni a közös határait, mert nem az ön által felhúzott néhány kilométeres kerítés fogja Európa egészét megvédeni, ezt, remélem, belátja. So don't cling to the erroneous statements of some politicians here, look at what this proposal is about, and I ask that if you have already got involved in migration - otherwise very correctly - then don't spoil it, in this matter support the fact that Europe you can protect your common borders, because the fence you put up a few kilometers will not protect the whole of Europe, I hope you realize that.

Együttműködésre van szükség, és ebben, legyen szíves, működjön együtt az Európai Unióval, mert igen, meg akarjuk védeni Magyarországot is, Európát is a migrációtól, és arra kérem, fogadja meg a saját európai szövetségeseinek a javaslatát: ne rombolja tovább a jogállamiságot, hiszen feltehetőleg ön se diktátorként szeretne bevonulni a történelemkönyvekbe. Köszönöm szépen.