01 AZ ÚR A POKOLBAN IS ÚR -- REJTŐ JENŐ (2)
- Közlegény! Nyomban jelentkezik az őrségen.
- Rendben van öregem. Ne izgassa fel magát - mondta, azután beült az autóba a kormány mellé és nyitott kipuffogóval olyan szörnyűséges harsogással távozott, hogy a környékbeliek rémülten dugták ki fejüket az ablakon.
*
A vizsgálat nem derítette ki, hogy honnan vett a légionista civilruhát és kitől szerezte a pénzt, amelyen autót bérelt. Sokkal később D'Alarcone elmesélte, hogy miképpen jutott a kormányzósági palota elé kifogástalan külsőségek között. Néhány hónappal előbb arab tüntetők romboltak a külvárosban. A légionisták még nem kaptak parancsot közbelépésre, tehát fogcsikorgatva kellett tűrniük, hogy a szegénynegyed boltosait kegyetlenül elverjék. Ekkor történt, hogy D'Alarcone nem törődve a paranccsal, feltűzött szuronnyal rohant egy szerencsétlen öreg kereskedő védelmére. Egymaga verte vissza a támadókat, bemenekült a kereskedővel az üzletébe és félórás ostromot állottak ki, míg végül megjött a várvavárt parancs és a légionisták megtisztították az uccát. D'Alarcone vétségéért kétheti salle de policet kapott. Ezt a boltost kereste fel D'Alarcone, miután Yvonnenal megismerkedett. A hálás kereskedő tudta, hogy milyen büntetés vár rá, ha baj lesz az ügyből, azért mégis, habozás nélkül a legelőkelőbb helyről ruhát, fehérneműt és minden egyebet bevásárolt a légionistának. Nála öltözött át D'Alarcone és a tőle kapott pénzen a belváros egyik garázsából gyönyörű sportkocsit bérelt. Így pontosan megjelent az előző fejezetben leírt ismerkedési teadélutánon.
A teadélután résztvevői elhatározták, hogy titokban tartják az eseményt, amely a világ valamennyi vicclapjában az első oldalon jelenne meg, ha kiszivárogna. És mi legyen a légionistával? Tulajdonképpen takarodóig szabadsága volt és nincs rá paragrafus, hogy a kormányzósági palotába büntetés terhe mellett tilos ellátogatnia. Az egyetlen büntetendő cselekmény, hogy civilre öltözött. Hm... Viszont a tábornok leányának a meghívása elég jó mentség... És különben is az egész ügyben igen sok előkelő ember nevetséges szerepet játszott. Végül Chamieux őrnagy türelmetlenül az asztalra csapott:
- A fenébe is! Hát dobjátok ki valahová egy sivatagi helyőrségbe és felejtsétek ott, amíg megőszül. Hivatalosan nem kell tudomást venni a dologról. Nemsokára kezdődik az offenziva, épp elég helyen van leváltás. Tegyétek a legközelebb induló rohamosztagba és a tréfán igyekezzünk nevetni, különben minket nevetnek ki.
...Este nyolckor a 143-as közlegény menetkészen jelentkezett az ezredirodában Le Fébre kapitány előtt.
- Vakmerősége annyira elkápráztatta feletteseit - közölte a kapitány, - hogy áthelyezték az Agadir erődjébe induló rohamosztaghoz. Ott kitüntetheti magát, ha továbbra is merész lesz.
- Alázatosan köszönöm, mon commendant. Igyekezni fogok.
- Sajnálom magát, fiatalember - mondta a kapitány, akinek titokban imponált az egész eset és most, hogy jobban megnézte a fiút, tetszett is neki. - Intelligens ember létére meggondolhatta volna, mielőtt ilyen ostobaságot tesz. Mi a fenének fogadta el azt a meghívást?
- Mert úr vagyok, mon commendant. Ez a légióban nem ritkaság.
- Rövidesen másképpen fog beszélni. Azért mert úr volt, most mehet a Szaharába. Mivé lesz ott abban a pokolban? Mi? !
- Alázatosan jelentem, mon commendant: az úr a pokolban is úr.
