Pom Pom meséi - Festéktüsszentő Hapci Benő Die Geschichten von Pom Pom - Bunny Bunny der Farbspritzer Tales of Pom Pom - Benő Hapci Paint Sneezer Opowieści o Pom Pom - Króliczek plujący farbą Os contos de Pom Pom - Coelhinho, o cuspidor de tinta Сказки про Помпона - Зайка-красавчик

Festéktüsszentő Hapci Benő Benő Hapci Benő Hapci

Pom Pom ült az ágon, leskelődött, nézelődött, várakozott, hogy mikor jön már Picur. Pom Pom sat on the branch, peeking, looking around, waiting for Picur to come. Pom Pom se sentó en la rama, espiando, observando, esperando a que Tiny viniera. Pom Pom zat op de tak, gluurde, keek om zich heen, wachtend tot Picur zou komen. Pom Pom estava sentado no galho, espiando, olhando em volta, esperando Picur chegar. Jött egy fekete kutya, jött egy kopasz ember, jött egy fehér macska, de Picur nem jött! A black dog came, a bald man came, a white cat came, but Picur did not come! Veio um cachorro preto, veio um careca, veio um gato branco, mas não veio Picur! „Ha nem jön, nekem kell odamenni. “If he doesn’t come, I have to go there. "Si no viene, tengo que irme. “Se ele não vier, eu tenho que ir lá. Lehet, hogy beteg” – töprengett Pom Pom. He might be sick, ”Pom Pom mused. Talvez esteja doente", interrogava-se Pom Pom. S úgy is tett. And he did. Egy néni kosarán, egy bácsi kalapján s egy macska hátán elment Picurhoz. He went to Picur with an aunt's basket, an uncle's hat, and a cat's back. Fue a Tiny sobre la cesta de una tía, el sombrero de un tío y el lomo de un gato. Foi para Tiny no cesto de uma tia, no chapéu de um tio e nas costas de um gato. Benézett az ablakon, hát látta, hogy Picur az ágyban fekszik, be van kötve a torka, és hatalmasakat tüsszent. He looked in the window, then saw Picur lying in bed, his throat tied, and sneezing huge ones. Se asomó a la ventana y vio a Tiny tumbado en la cama, con un nudo en la garganta y estornudando profusamente. Olhou pela janela e viu o Tiny deitado na cama, com a garganta fechada e a espirrar abundantemente. „Jól sejtettem” – dünnyögött Pom Pom, és beugrott az ablakon. "I guessed so," Pom Pom muttered, jumping out the window. "Bem me parecia", murmurou Pom Pom, e saltou pela janela. – Szia, Picur! - Hi, Picur! – köszönt vidáman, hogy jobb kedvre derítse a beteget. He greeted cheerfully to make the patient feel better. - saluda alegremente, para animar al paciente. - cumprimenta alegremente, para animar o doente. – Hapci! - Sneeze! - Hapci! – válaszolt Picur. Picur replied. – Egészségedre! - Cheers! – Hapci! - Sneeze! – tüsszentett újra Picur. Picur sneezed again. – Beteg vagy? - Sick? – kérdezte Pom Pom, de csak azért, hogy a beszélgetés ne akadjon meg. Pom Pom asked, but only to keep the conversation going. - Pom Pom perguntou, mas apenas para manter a conversa. – Haa-aap-cii! "Haaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa!" – felelte Picur. Picur answered. „Hm!” – tűnődött Pom Pom. "Um!" Pom Pom wondered. "Hm!" - Pom Pom questionou-se. – „Így nem lehet csevegni meg társalogni, ha minden felelet egy tüsszentés. “So you can’t chat and converse when every response is a sneeze. - Portanto, não se pode ter uma conversa e um diálogo se cada resposta for um espirro. Nincs más hátra, nekem kell egyedül beszélni.” – Hapci! There is nothing left, I must speak alone.” - Sneeze! Não há mais ninguém, tenho de falar sozinho". - Hapci! – tüsszentett rá Picur. Picur sneezed at him. – Ez is tüsszentés? "Is that a sneeze too?" - Isso é um espirro? – vágott bele a közepébe Pom Pom. Pom Pom cut in. - Pom Pom vai direto ao assunto. – Hallanád csak Hapci Benőt! "You can only hear Benó Hapci!" - Deviam ouvir Benito, o Batista! Az aztán tud tüsszenteni. It can then sneeze. Que pode espirrar. – Haa-aap-cii! "Haaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa!" - Haa-aap-cii! – tüsszentett Picur, ami azt is jelentette, hogy még nem hallott sohasem róla, és gyorsan mesélje el. Picur sneezed, which also meant he had never heard of him before, and tell him quickly. - O Tiny espirrou, o que também significava que nunca tinha ouvido falar disso antes, e rapidamente lhe contou. Pom Pom nem kérette magát sokáig, hanem így folytatta: – Elképzelheted, hogy mennyire idegesített mindenkit ez az állandó tüsszögés meg hapcizás meg prüszkölés. Pom Pom didn't ask for a long time, but continued, "You can imagine how annoyed everyone was by this constant sneezing and fidgeting." Pom Pom não se demorou muito, mas continuou: "Podem imaginar como toda a gente ficou irritada com todos os espirros, apalpões e rosnados. Picur a vállát vonogatta, hogy nem tehet róla, nem akarattal csinálja, de egyszerűen nem lehet visszatartani, mivel beteg. Picur shrugged his shoulders that he couldn't help it, he didn't do it by will, but he simply couldn't be held back because he was sick. Tiny encolheu os ombros, dizendo que não o podia evitar, que não tinha intenção de o fazer, mas que simplesmente não podia ser contido porque estava doente. Pom Pom gyorsan elterelte a betegségről a beszédet: – Ne értsd félre! Pom Pom quickly diverted the conversation from the illness: "Don't get me wrong!" Pom Pom desviou rapidamente a conversa da doença: - Não me interpretem mal! Nem rólad mesélek, hanem Festéktüsszentő Hapci Benőről. I'm not talking about you, but about Benő Hapci Hapci, Paint Sneeze. Não estou a falar de ti, estou a falar do Benny, o coelho que cheira a tinta. És engem a te tüsszögésed egyáltalán nem idegesít. And your sneezing doesn't bother me at all. E os teus espirros não me incomodam nada. Bezzeg Festéktüsszentő Hapci Benőtől rettegett már az egész város! The whole city was already dreaded by Bezzeg Paint Sneezer Benő Hapci! Mas toda a cidade tinha medo de Benoît Hapci, o farejador de tintas! Nem is lehet ezen csodálkozni. You shouldn't be surprised at this. Não é de admirar. Már lepotyogott az összes cserép a tetőről. All the tiles have already fallen off the roof. Todas as telhas já caíram do telhado. Már megrepedezett minden fal. Every wall has cracked. Todas as paredes já estão rachadas. Már lehullott minden levél a fáról. All the leaves on the tree had already fallen. Todas as folhas caíram da árvore. A sok tüsszentéstől! From the many sneezes! Úgyhogy a város lakói egy nap elhatározták, hogy nem tűrik tovább, nem fognak folyton összerezzenni meg megijedni a sok tüsszentéstől. So one day, the inhabitants of the town decided that they would not put up with it any longer, they would not be constantly startled and frightened by the many sneezes. Összegyűltek mind Festéktüsszentő Hapci Benő házánál, nekitámaszkodtak, nekiveselkedtek meg rugaszkodtak, és kitolták a városból. Reuniram-se todos em casa de Benő Hapci Hapci, o Cheirador de Tintas, encostaram-se a ele, encostaram-se a ele, e expulsaram-no da cidade. Ki, egészen a város végére s még onnan is egy kicsit kijjebb. Para fora, até ao fim da cidade e mesmo um pouco mais longe. Festéktüsszentő Hapci Benő nagyon elcsodálkozott, mikor megindult a háza kifelé a városból, de nem csinált semmi mást, mint hatalmasakat és csodálkozókat tüsszentett. O Benny, o espirrador de tinta, ficou muito surpreendido quando a sua casa se mudou para fora da cidade, mas não fez mais nada senão espirrar alto e com admiração. – Tüsszöghetsz már! - Já podes espirrar! Amennyit csak akarsz! Minket már nem idegesítesz többé! Já não nos chateia mais! – kiáltoztak neki a város lakói, majd elégedetten visszaballagtak a városba, ahol végre megszűnt az állandó tüsszögés. - gritaram os habitantes da cidade, e depois voltaram para a cidade, onde os espirros constantes finalmente pararam. Csend volt és nyugalom. Era calmo e tranquilo. Visszarakták a cserepeket, megcsinálták a falakat, megöntözték a fákat, hogy hátha kinőnek újra a levelek. Voltaram a colocar os vasos, repararam as paredes, regaram as árvores para ver se as folhas voltavam a crescer. De Festéktüsszentő Hapci Benő nem bírta sokáig a magányt, belopakodott a városba. Mas Benő Hapci, o Cheirador de Tinta, não aguentou a solidão durante muito tempo, por isso foi à socapa para a cidade. Mellékutcákon settenkedett meg osonkodott, hogy lehetőleg ne vegyék észre. Esgueirava-se e esgueirava-se pelas ruas secundárias, para não ser notado. Az egyik mellékutcában egy harcias kapitány festette a kerítését éppen. Numa rua lateral, um capitão beligerante estava a pintar a sua vedação. Dirmegett meg dörmögött közben a bajusza alatt. Ele estava a cantarolar e a cantarolar debaixo do bigode. Festéktüsszentő Hapci Benő, mikor meglátta, vissza akart fordulni, emlékezett rá, hogy a harcias kapitány tolta a házat legjobban, vagyis nem akart találkozni vele. De hiába, már késő volt a visszafordulás, mert az orra remegett meg ágaskodott meg megrándult, meg kitágultak a cimpái, és egy óriásit tüsszentett. Az utolsó pillanatban még zsebkendő után akart nyúlni, de közben eszébe jutott, hogy minden zsebkendője mosásban van, így hát nem maradt másra idő, mint egy kis fej-lehajtásra. Így történhetett, ahogy lehajtotta egy kicsit a fejét, hogy egyenesen a festékesvödörbe tüsszentett. Telibe találta a festékesvödröt! Az óriási tüsszentés kizúdította a vödörből az összes festéket, rá a kerítésre. Egy pillanatig mind a kettőnek elállt a lélegzete! Festéktüsszentő Hapci Benőnek az ijedtségtől, hogy jaj, most mi lesz? A kapitánynak az álmélkodástól: hogy milyen gyönyörűen be lett festve a kerítés, ráadásul egy pillanat alatt, mikor pedig ő egy egész napot rászánt. A kapitány szólalt meg először: – Köszönöm! Valamit még dirmegett meg dörmögött a bajusza alatt, de azt nem lehetett érteni. Majd még egyszer hangosan ezt mondta: – Nagyon köszönöm! Majd habozott egy pillanatig, de aztán mégis átölelte Festéktüsszentő Hapci Benőt. Akik látták, nem hittek a szemüknek. Pedig elég sokan látták, mivel a hatalmas tüsszentésre összeszaladt az egész város. – Nahát! Nahát! – csodálkoztak, meg meresztették a szemüket. De akkor meresztették csak igazán, mikor közelebb jöttek, és látták, hogy a kapitány kerítése teljesen be van festve. És azt is megértették végre, hogy a kapitány miért ölelgeti Festéktüsszentő Hapci Benőt, annak dacára, hogy félt az influenzától. A kapitány bólogatott meg dirmegett meg dörmögött, majd hangosan ezt mondta: – Ő tette! – és rámutatott a szerényen mosolygó Festéktüsszentő Hapci Benőre. Festéktüsszentő Hapci Benő mosolygott rendületlenül, mivel életében először dicsérték meg és ölelték át a tüsszentéséért. Amíg mosolygott, még a tüsszentésről is elfelejtkezett, de nem sokáig. Először egy aprót rándult az orra hegye, majd finom bizsergések futkostak az orra tövéig, majd egy picit jobbra csavarta, majd egy picit balra csavarta. A remegések felerősödtek, a bizsergések meggyorsultak, a csavarodás hatalmassá vált, az orra pedig felemelkedett az ég felé, mint egy légelhárító ágyú. – Várj! Várj! Várj! – kiáltoztak neki. Majd gyorsan hozzátették: – Gyerünk! Erre! Erre! És tuszkolták gyorsan Festéktüsszentő Hapci Benőt a következő házhoz. A ház gazdája egy vödör festéket hozott ki, és Festéktüsszentő Hapci Benő elé tartotta. – Ebbe tüsszents! Festéktüsszentő Hapci Benő levegőt vett, és óriásit tüsszentett a vödörbe. A szürke, ütött-kopott falú ház egy szempillantás alatt gyönyörű kék lett. Ámuldozva nézték, csodálkozva bámulták! De nem sokáig ámuldoztak meg bámuldoztak, mert Festéktüsszentő Hapci Benő orra hegye finoman megremegett, bizsergett, meg jobbra-balra rándult. Vagyis gyorsan a következő házhoz tolták, egy vödör festéket tartottak az orra elé, s azt mondták: – Ebbe tüsszents! És Festéktüsszentő Hapci Benő tüsszentett, szívből és igazán tüsszentett, s mikor nem tüsszentett, akkor meg mosolygott. A város lakói visszamosolyogtak rá szívből és igazán. Így mentek házról házra, utcáról utcára. És gyönyörű kékre, meg sárgára, meg pirosra, meg zöldre, meg barnára, meg lilára, meg rózsaszínre, meg narancsvörösre, meg drappra, meg a szivárvány minden színére festette a házakat, kerítéseket, kutyaólakat és nyúlketreceket. A templomtoronynál volt egy kis vita. Egyesek azt mondták, hogy lilára fessék, mert ilyen nem lesz több a világon. Mások azt mondták, hogy ez hülyeség, mindenki rajtuk fog röhögni meg a lila templomtornyon, s amellett kardoskodtak, hogy csakis komoly-kékre kell festeni. Megint mások pedig azt mondták, hogy ez nem kisebb badarság, mint a lila, mivelhogy az ég is kék, és semmi sem fog látszani a toronyból. Legjobb, ha egyszerűen fehérre festik. Ám Festéktüsszentő Hapci Benő nem tudta kivárni a vita végét, az orra hegye remegett meg bizsergett meg jobbra-balra csavarodott, és óriásit tüsszentett az elébe tartott lila, kék meg fehér festékbe. A vita azonnal abbamaradt, s tulajdonképpen mindenkinek igaza lett, mert a torony lila, kék és fehér színben pompázott. Elégedetten nézte mindenki. Akinek a lila tetszett, a lila részt nézte, akinek a kék, az a kéket s akinek a fehér, az a fehéret. Majd Festéktüsszentő Hapci Benőre mosolyogtak és megéljenezték. – Nem fáradtál el a tüsszentésben? – kérdezték, mikor már az egész város be volt festve. – Én sose fáradok el a tüsszentésben – mondta Festéktüsszentő Hapci Benő. Majd hozzátette, kicsit célozgatva: – És még nincs minden ház befestve! A város lakói megértették a célzást, a homlokukra csaptak, hogy persze! Hiszen éppen Festéktüsszentő Hapci Benő háza nincs még befestve! És hogy azért nincs befestve, mert nincs is bent a városban. Gyorsan a város végére rohantak, és visszatolták Festéktüsszentő Hapci Benő házát, éspedig egyenest a főtérre, a templomtoronnyal szembe. – Milyenre fested? – kérdezték kíváncsian. Festéktüsszentő Hapci Benő töprengett: „Legyen kék? Vagy legyen piros? Vagy legyen lila? Vagy legyen sárga? Vagy legyen zöld? Vagy legyen barna? Vagy legyen rózsaszín? Vagy legyen drapp? Vagy legyen narancsvörös? Vagy legyen óarany? Hm! Hm! Egyáltalán nem könnyű eldönteni, ha az embernek a saját házáról van szó!” A város lakói izgatottan várták, hogy milyen színt választ Festéktüsszentő Hapci Benő. De Festéktüsszentő Hapci Benő nem választott. Sőt, széttárta a karját, és így sóhajtott: – Nem tudok választani. Mindegyik szín szép! – Hm! Igaz – hümmögtek meg helyeseltek a város lakói. – Mindegyik szín nagyon szép! Vagyis ők se tudtak tanácsot adni, hogy milyenre fesse Festéktüsszentő Hapci Benő a házát. – Legjobb lesz, ha elhalasztom az egészet! – mondta végül. De a tüsszentést nem hagyta abba. Sőt! Most tüsszentgetett aztán igazán! És aki arra járt éppen, hangosan bekiáltott: – Egészségedre, Festéktüsszentő Hapci Benő! – Köszönöm! – felelte ilyenkor Festéktüsszentő Hapci Benő két tüsszentés között. És a festést sem hagyta abba. Nem ám! Rájött ugyanis, hogy nem csak házakat, nem csak kerítéseket meg templomtornyot meg nyúlketrecet tud befesteni. Hanem vászonra is tud rendes képeket pingálni-tüsszenteni, mint a híres festők. Erre pedig úgy jött rá, hogy reggel mosakodás után, mikor éppen törölközni akart, egy hatalmasat tüsszentett. Bele éppen a vászontörölközőbe. Hát ahogy nézi a törölközőt, még a szája is nyitva maradt a csodálkozástól. A törölközőn egy gyönyörű kék rózsa volt! Majd törte a fejét, hogy mitől lett kék a rózsa. „Biztosan a szappantól” – dünnyögte. – „Mivel kék a szappanom, s biztos a kék szappanhabot tüsszentettem rá!” Kitette a törölközőt száradni a kerítésre. Jöttek is ám sorba a város lakói bámészkodni, csodálkozni meg szájat tátani! – De szép rózsa! De szép kék rózsa! Majd gyorsan mindenki hazaszaladt törölközőért, s hozták lobogtatva. – Fessél le engem is! Festéktüsszentő Hapci Benő bólogatott, hogy jól van, jól van. Kerített egy festőállványt, a festékboltból elhozatta az összes festéket, és szépen sorban lefestett mindenkit. A harcias kapitányt a pipájával, a kovácsot a kalapácsával, a csizmadiát a kaptafájával és a harangozót a harangkötéllel. Ezenkívül egy-egy zsebkendőre ráfestette-tüsszentette a kedvenc macskákat, a harapós kutyákat, a locsi-fecsi papagájokat, a fehéregereket és a tengerimalacokat. Mikor már majdnem mindenkit lefestett, s mikor már elfogyott minden törölköző és zsebkendő, egyszer csak berobogott szuszogva Gombóc Artúr, a dagadt madár, két hatalmas bőrönddel. – Most jutott a fülembe a hír, hogy milyen csodálatos festő vagy! Ugyanis éppen a szomszédos faluban voltam csokoládéért. Nagyon jó, fogyókúrás csokoládék érkeztek. Igen. Vagyis nem tudnál engem is lefesteni? Festéktüsszentő Hapci Benő bólogatott, hogy dehogynem! – És a csokoládékat? - And the chocolates? – érdeklődött Gombóc Artúr. – A csokoládékat is – biccentett Festéktüsszentő Hapci Benő. Ám Gombóc Artúr a homlokát ráncolta. – De sok csokoládé van ám! – bökte ki végül. – Ilyen kis vacak törölközőre meg zsebkendőre nem fér rá. Nem is beszélve rólam! És nem szeretném, hogy bármi is lemaradjon. Például a fülem vagy az orrom, vagy akár egy darab csokoládé is. Festéktüsszentő Hapci Benő megértően hümmögött meg töprengett, majd eszébe jutott valami. – Van otthon tiszta lepedő? Hozd el, arra ráfér minden! Gombóc Artúr borzasztóan boldog lett. Nagyot rikkantott. – Van! Ez a megoldás! Rohanok és hozom! Addig vigyázz a csokoládémra! Elrohant, s hozta is a lepedőt. Szépen kifeszítették a kerítésre, Gombóc Artúr felállt egy székre, egy másik székre a kinyitott bőröndöket rakták a csokoládéval, s Festéktüsszentő Hapci Benő aprókat tüsszentve telefestette a lepedőt. – Most meg leszel örökítve az arcképen – mondta két tüsszögés között. Igen ám, de a festés elhúzódott, Gombóc Artúr meg szórakozottan hol az egyik bőröndbe markolt, hol a másik bőröndben turkált. Mit szépítsük? Mire kész lett a kép, elfogyott a csokoládé! – Hm! Hm! – vakargatta fejét Gombóc Artúr. – Most meg elfogyott a csokoládé. – Ne búsulj! – vigasztalta Festéktüsszentő Hapci Benő. – Itt a festményen örökre megvan az egész. Mind a két bőrönddel! With both suitcases! Megcsodálták a festményt, s Gombóc Artúr is megvigasztalódott. „Ha ránézek, mindig látom, hogy volt két bőrönd csokoládém” – mormogta. Majd összecsavarta a lepedőt, a hóna alá csapta, megmarkolta az üres bőröndöket, s hazaballagott. Then he twisted the sheet, slapped it under his arm, grabbed the empty suitcases, and walked home. Festéktüsszentő Hapci Benő még sokáig integetett utána, búcsúzóul aprókat tüsszögött a levegőbe, s csak úgy röptében zöldre festett egy verebet meg egy kíváncsi szarkát, majd a házára nézett… – Milyen színűre fessem? – töprengett. De nem tudta eldönteni sohasem, és így esett, hogy a városban csak egyetlen ház nem volt befestve semmilyen színűre: Festéktüsszentő Hapci Benőé. But he could never decide, and so it happened that only one house in the city was painted in any color: Benő Hapci's sneezing paint. Pedig még rengeteget tüsszögött, és rengeteg képet festett, s a város lakói szobrot akartak neki állítani, mert olyan híres lett, de nem találtak olyan szobrászt, aki tüsszögő szobrot tudott volna csinálni. Így hát csak egy táblát állítottak fel a város végében, s ezt írták rá: „ITT LAKIK FESTÉKTÜSSZENTŐ HAPCI BENŐ. A VÁROS BÜSZKESÉGE, AKI IDE BELÉP, MONDJA AZT, HOGY EGÉSZSÉGÉRE!”